Az MSZP elítéli a Jobbik Horthy bevonulására emlékező rendezvényét

Az MSZP elítéli a Jobbik Horthy Miklós volt kormányzó Budapestre történő bevonulásának 94. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényét, és felszólítja a hatóságokat, hogy minden törvényes eszközzel lépjenek fel a megakadályozása érdekében.

    “Újabb provokációra készül a Horthy-kultusz építésén dolgozó Jobbik – fogalmaz a párt által szerkesztőségünhöz vasárnap eljuttatott közleményben.     Az MSZP szerint alig maradhatott magyar család, amely ne személyes tragédiaként is emlékezne Horthy Miklós negyedszázados országlására, így annak első lépéseire is. Emlékeztettek arra, hogy a fehérterror kegyetlen időszaka után az államilag szervezett antiszemitizmus, majd az értelmetlen világháborús szerepvállalás következett.     Az MSZP hangsúlyozza: elítéli, de nem lepődik meg a Jobbik újabb “gyalázatos” rendezvényén. “Meglepetést csak az okozna, ha a magát polgári, jobbközép erőként meghatározó Fidesz, az általa alkotott kormány, a jelöltjei által vezetett főváros és kerület ezúttal azzal a határozott erővel lépne fel a vasárnapi provokáció ellen, amit minden valóban polgári, mérsékelt társadalmi csoport elvár tőlük” – írják a közleményben.

Végül rendbontás és összetűzések nélkül ért véget a Jobbik rendezvénye, amelyen a néhai kormányzó Horthy Miklós 94 évvel ezelőtti bevonulására emlékeztek a szélsőjobboldali párt felszólalói és szimpatizánsai. A menetet fehér lovak vezették fel. A Kosztolányi Dezső térről a szent Gellért térre érkező menetet ellentüntetők fogadták, akik bekiabáltak. A beszédeket a tér másik oldalán gyülekező, az Együtt-PM által szervezett ellentüntetők “nácik haza!” illetve “mocskos nácik” bekiabálásokkal és fütyüléssel próbálták megzavarni, valamint a “diktatúrák ideje lejárt” feliratú táblákat emeltek a magasba.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*