Az MSZP az emberi jogi országjelentésről

Az amerikai külügyminisztérium évente jelentést tesz közzé arról, hogy az egyes országokban milyen az emberi jogok helyzete. A Magyarországról most kiállított bizonyítvány lesújtó, megegyezik a magyar állampolgárok tapasztalataival.

A jelentés szerint nő a kormányzati korrupció, bűnbakká teszik, kirekesztik a legszegényebbeket, a cigányokat, kevesebb és rosszabb jut nekik a munkalehetőségből, oktatásból, egészségügyi ellátásból.

Mindnyájunk szabadságjogait megkurtították. A médiahatóság korlátozza a tájékozódáshoz való jogunkat. A politika dönti el, hogyan gyakorolhatjuk vallásinkat, melyik vallási közösségből lehet egyház. Újra meg kell küzdeni az antiszemitizmus jeleivel. Még rosszabb az élet azokban a régiókban, ahol most a kormány Európától elfordulva szövetségeseket keres: Oroszországban, Beloruszban, néhány arab országban.

Az MSZP kormányzatra jutva a magyar állampolgárok érdekében kijavítja a bizonyítványt. Szabaddá teszi a médiát és a hitéletet. A szegénység és a kirekesztés ellenében emeli a nettó minimálbért és a közmunkások bérét, enni ad az éhező gyerekeknek.

Lendvai Ildikó, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*