Az ellenzéki pártok bírálták a kormányfő szavait

 

Az ellenzéki pártok szerint Európát nem a bevándorlóktól, hanem  Orbán Viktortól kell megvédeni. A miniszterelnök szombati beszéde kapcsán a pártok azon véleményüknek is hangot adtak, hogy Orbán Viktor csak szavakban, illetve csak Tusnádfürdőn bátor.

    Orbán Viktornak a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor szombati fórumán elmondott szavaira reagálva Ujhelyi István azt mondta, a rendszerváltó Orbán Viktor egészen biztos, hogy “gyomorgörccsel hallgatná végig” azt, amiről a mai Orbán Viktor beszél és amit képvisel. Az MSZP alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján egyre veszélyesebbnek nevezte a miniszterelnököt egész Európára nézve.
    Az európai parlamenti képviselő visszautasította azt a politikát, amelyet Orbán Viktor megfogalmazott. Úgy indokolta, tudják, hogy Európa súlyos válságban van, ennek okozója azonban éppen az olyan politika, amelyet a magyar kormányfő képvisel. Úgy fogalmazott, a miniszterelnök “nem egy látnok, Európa legbölcsebb politikusa, hanem csak egy piti balkáni politikai maffia feje”.
    Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint ha a miniszterelnök valóban a nemzetek önrendelkezésén alapuló Európáért és “a magyar Magyarországért” aggódik, akkor a többi között kezdeményeznie kell az önálló határőrség visszaállítását és annak a lehetőségnek a megteremtését, hogy a gazdasági céllal Magyarországra érkező migránsok visszafordíthatók legyenek.
    A közleményében kiemelte: az Orbán-kormány csak szavakban bátor, tettekben megalkuvó. A Jobbik szerint előre látható, hogy a miniszterelnök tusványosi beszédét sem követik majd tettek. Véleményük szerint a miniszterelnök ugyanolyan “megalkuvó” lesz “a nemzeti önazonosságot leromboló multikulturalizmust, a terrorveszélyt, a munkanélküliség és a bűnözés növekedését magában rejtő migráció” esetében is, mint amilyenek a 20. század pártjai voltak.
    Az LMP társelnöke szerint a miniszterelnök ne Tusnádfürdőn legyen bátor, hanem Brüsszelben, Berlinben és Washingtonban. Schiffer András az MTI-nek nyilatkozva közölte, Magyarországnak veszedelmesen szűklátókörű miniszterelnöke van, akinek láthatóan nincsenek válaszai a globális kihívásokra.
    Elmondta, hogy a magyar miniszterelnöknek hisztériakeltés helyett közös európai megoldást kellene szorgalmaznia, és azt, hogy azok az országok, amelyek az elmúlt évtizedekben hasznot húztak a harmadik világ kizsákmányolásából, komolyabban vegyenek részt a bevándorlási krízis kezelésében.
    A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint Orbán Viktor miniszterelnök “vak és süket” Magyarország valós problémáira, illetve beszédével Magyarország kilenctizedét kiiktatta a nemzetből.
    Gréczy Zsolt sajtótájékoztatón azt mondta, “Orbán Viktor egy ügyű lett”, mert csak egy ügyről beszélt, a bevándorlásról. Szerinte a miniszterelnök arra is jogot formált, hogy megmondja, ki a magyar. Aki vele nem ért egyet, az nem magyar – közölte a DK-s szóvivő.
    Hajdu Nóra, az Együtt elnökségi tagja közleményében azt írta: a magyar kormányfő “a sok üres szó mellett néhány igazán rettenetes dolgot is mondott”. Ismét bebizonyította, hogy vele nem lehet és nem is szabad kiegyezni, mivel nem tekinti a nemzet részének azokat, akik nem értenek egyet vele – közölte.
    Úgy fogalmazott, hogy “Orbán Viktor nem része az európai értelmiségnek, nem az európai értékeket képviseli és keletre tart.”
    A Magyar Liberális Párt úgy reagált: a miniszterelnök beszédében ellenségképeket keresett, “rémhíreket gerjesztett”, miközben nem tud elszámolni “saját kudarcos kormányzásával”.
    Kiemelték: a háború elől menekülők és a terrorizmus, a bűnözés összekötése nem más, mint “szélsőséges, gyűlöletkeltő és minden európai demokrata által elutasítandó” állítás.
    Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért (PM) szóvivője a miniszterelnöki beszéd előtt azt közölte az MTI-vel, hogy legkevésbé sem kíváncsiak arra, mivel áll elő Orbán Viktor, hiszen már évek óta nem tud meglepni senkit, csak egyre mélyebbre süllyed a morális mocsárban.
    A szóvivő közleményében azt írta, a kormányfő egy hatásvadász provokátor, szűklátókörű, aki minden lépését a politikai hatalom megszerzésének rendeli alá. A Fidesz-elnök jobban tenné, ha a négy fal között gyűlölködne, és nem provokálná a jóérzésű embereket – közölte a PM-szóvivő.
    Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető úgy reagált az ellenzéki pártok nyilatkozataira, hogy elfogadhatatlannak nevezte, hogy a pártok továbbra is bevándorláspárti álláspontot képviselnek. A politikus szerint ha az ellenzéken múlna, teljesen védtelenül hagynák az országot illegális bevándorlók millióival szemben.

Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn a többi között ismertette a bevándorlással kapcsolatos nemzeti konzultáció eredményeit. Szerinte a magyarok döntöttek: nem akarnak törvénytelen bevándorlókat, és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában. A kormányfő azt mondta: a baloldal úgy tekinti, hogy a bevándorlás eszkalálódása végletesen meggyengítheti, sőt felszámolhatja a nemzeti kereteket, és ezzel a baloldal történelmi távú célja is teljesül.

Forrás:MTI