Kovács Gerzson Péter kortárs táncegyüttese, a TranzDanz idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A jubileumi programsorozat november közepén Biarritz-ban folytatódik, ahol Profana című előadásukkal vendégszerepelnek, a közelmúltban nagy sikerrel bemutatott DiverZity pedig december 6-án lesz újra látható a MU Színházban. A ...
Tovább »KékSzobaHall
A Kékprodukció 2013 februárjában indította útjára a KékSzobaHall elnevezésű programsorozatot a Budapest Jazz Clubban (XIII. Hollán Ernő u. 7.) azzal a céllal, hogy legyen egy hely, ahol találkozhatnak mindazok, akik szívesen néznek színházat, hallgatnak zenét, szívesen cserélnek gondolatokat, kíváncsiak a ...
Tovább »A felelős médiahasználat
A Médiaunió Alapítvány Kuratóriuma meghozta döntését, kiválasztotta a 2014-es év országos társadalmi célú kampányának témáját. A Schmidt Mária, Hankiss Elemér, Novák Péter, Rudolf Péter és Somody Imre alkotta grémium ezúttal a fiatalok és szüleik figyelmét egyaránt szeretnék felhívni a felelős ...
Tovább »Egy szerb napilap szerint Koszovó az al-Kaida új fészke
Az al-Kaida terrorszervezethez köthető, merényletekre készülő csoportot tartóztattak le Koszovóban – írta szerdán a Vecernje Novosti című szerbiai napilap. Az újság Koszovó az al-Kaida új fészke című cikkében beszámolt arról, hogy a koszovói rendőrség hat albán férfit vett őrizetbe, akiket ...
Tovább »