A Nemzeti Színház örökös tagját, Jászai Mari-díjas, érdemes művészt pénteken este családja körében érte a halál. Fülöp Zsigmond a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Pécsi Nemzeti Színház, majd a Nemzeti Színház tagja lett. 1971-től a József Attila Színházban, később ...
Tovább »Izrael tábori kórházakkal segíti az Ebola elleni harcot Afrikában
Izrael is részt vállal az Ebola-járvány elleni nemzetközi harcban: két tábori kórházat állít fel Afrikában a fertőzés megfékezése érdekében – közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, az Ynet vasárnap. Avigdor Liberman külügyminiszter és John Kerry amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetésen állapodott ...
Tovább »Lázár János: a mostani voksolás szól leginkább az emberekről
Az idei három választás közül a vasárnapi voksolás szól leginkább az emberekről – jelentette ki Lázár János szombaton Hódmezővásárhelyen, az önkormányzati választáson való részvételre buzdítva hallgatóságát. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy belvárosi utcafórumon – amelyet Almási István (Fidesz-KDNP) polgármesterrel és ...
Tovább »Csárdi Antal jobb eredményre számít, mint négy éve
Jelentős javulásra számít az LMP négy évvel ezelőtt elért eredményéhez képest az önkormányzati választáson Csárdi Antal, a párt főpolgármester-jelöltje, aki vasárnap reggel háromnegyed kilenckor adta le szavazatát a IX. kerületi József Attila lakótelep egyik iskolájában kialakított szavazóhelyiségében. A jelölt a ...
Tovább »