Izrael tábori kórházakkal segíti az Ebola elleni harcot Afrikában

Izrael is részt vállal az Ebola-járvány elleni nemzetközi harcban: két tábori kórházat állít fel Afrikában a fertőzés megfékezése érdekében – közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, az Ynet vasárnap.

    Avigdor Liberman külügyminiszter és John Kerry amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetésen állapodott meg az izraeli tábori kórházak felállításáról Sierra Leónéban és Libériában.
    “Fontos a részvételünk az Ebola elleni harcban” – mondta Liberman. Izrael a nemzetközi közösséggel együtt cselekszik” – tette hozzá.
    Az izraeli külügyminiszter azt is bejelentette, hogy zsidó közösségekhez és szervezetekhez fordulnak pénzadományok gyűjtéséért és önkéntesek toborzásáért az Ebola elleni harchoz. Az járvány már nem helyi kérdés, az egész világot érinti – tette hozzá.
    Izrael korábban már küldött egy egészségügyi csoportot Kamerunba, elsősegély-eszközöket Sierra Leonába, valamint felszereléseket az Afrikai Unió csoportjainak, de Móse Jaalon védelmi miniszter elutasította a katonai tábori kórházak felállítását a fertőzött területeken, mert attól tartott, hogy a betegséget behurcolják Izraelbe.
    Pénteken az izraeli hatóságok megkezdték az Ebola által sújtott országokból érkező utasok figyelmeztetését, azt kérve tőlük, hogy ellenőriztessék egészségi állapotukat – közölte a reptéri hatóság szóvivője a The Times of Israel című honlappal.
Forrás:MTI