Lázár János: a mostani voksolás szól leginkább az emberekről

Az idei három választás közül a vasárnapi voksolás szól leginkább az emberekről – jelentette ki Lázár János szombaton Hódmezővásárhelyen, az önkormányzati választáson való részvételre buzdítva hallgatóságát.

    A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy belvárosi utcafórumon – amelyet Almási István (Fidesz-KDNP) polgármesterrel és Vágó János képviselőjelölttel tartott – kifejtette, annál erősebb egy közösség, egy ország, minél többen mennek el voksolni, és mondják el szavazatukkal véleményüket a közügyekről.
    A vasárnapi helyhatósági választások előtti utolsó hódmezővásárhelyi kampányrendezvényen Lázár János mintegy félszáz ember előtt hangsúlyozta: míg a tavaszi országgyűlési és európai parlamenti választásokon pártpolitikai nézetrendszerek, értékek is összecsaptak, most az emberek saját lakókörnyezetükről dönthetnek.
    Lázár János szerint a következő időszakban egy polgármester legfontosabb feladata az lesz, hogy a településen lakók életminőségével és megélhetésével foglalkozzon. Javítani kell az emberek lakókörnyezetén és az önkormányzatok által nyújtott közösségi szolgáltatások színvonalán, hogy szerethető helyek legyenek azok, ahol élünk – mondta.
    Ma Magyarországon a legértékesebb szövetségese a politikának az, aki magának és másoknak is munkát ad. Őket kell kiemelten támogatni, hogy minél több munkahely legyen, és a dolgozók normális fizetést kapjanak, amiből meg lehet élni – emelte ki a miniszter.
    A fideszes politikus kitért arra, hogy a kormányzat folytatni kívánja a panelprogramot, de meg kell nyitni a lehetőséget kertes házak hőszigetelésre, a nyílászárók cseréjére, az épületek energiafelhasználásának csökkentésére is.
    A következő ciklus legnagyobb beruházása Hódmezővásárhelyen a 47-es út elkerülő szakaszának megépítése lesz, 26,5 milliárd forintos beruházással – közölte Lázár János. Hozzátette: meg kellene fontolni, hogy az elkerülő út eleve négysávos legyen, mivel a kormány célja, hogy Szegedet és Debrecent minél több szakaszon autóút kösse össze.

Forrás:MTI