A pihenés fontos – ezért a sátor és a hálózsák is!

Az egyik kedvenc sztorija, hogy az első afrikai Dakarján annyira fázott az első napokban (Marokkóban), hogy egy működő aggregátort átölelve aludt el. „A fiúk szerintem akkor jöttek rá, hogy közéjük tartozom” – mosolyog Bunkoczi László, aki mostanra már szakértő szemekkel vizsgálja a sátrakat és a hálózsákokat.

Az Opel Dakar Teamnek jókora készlete van már belőlük, de minden évben szükség van egy-két újra, s ha valaki, hát a hét Dakart teljesítő navigátor pontosan tudja, hogy milyet kell választani.
„A sátor azért fontos, mert a sivatagban homok van, szél meg kosz, és egyébként is, abban a nagy forgatagban, amit egy ilyen verseny jelent, kell egy kis magányos sziget, és ez mindenkinek a sátor – mondta Bunkoczi, aki Szalay Balázzsal a december 29-én rajtoló Africa Race-re készül. – A fő szempont egy sátor esetében, hogy könnyen szétszedhető és összerakható legyen, mert az megkönnyíti a srácok dolgát. Ezért használunk Quechua sátrakat, amelyek két másodperc alatt kinyílnak, és körülbelül egy perc alatt össze is lehet őket hajtani.”
S hogy mi a helyzet a hálózsákkal? Az meg azért fontos, mert Afrika északi részén (főleg Marokkóban) nagyon lehűl a levegő éjszakánként, előfordul, hogy fagypont alá esik a hőmérséklet. S bár hidegben aludni egyáltalán nem könnyű, mégis muszáj megpróbálni, hiszen ha egy páros kiegyensúlyzottan akar teljesíteni, kipihentnek kell lennie.
„Nem lehet meghatározni, mennyi az a minimum, amit alvással kell tölteni, sokkal fontosabb, hogy nyugodtan és jól aludjon az ember – árulta el Bunkoczi. – Én szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy bármikor és bárhol képes vagyok elaludni, még a versenyautóban is… Bemondom, hogy három kilométer múlva balra megyünk, és alszom két és felet. Utána felébredek és mondom tovább, merre kell menni. Ami a hálózsákot illeti, az enyém nagyon könnyű, és mínusz huszonöt fokig komfortos, úgyhogy ruha nélkül alszom benne. Afrikában korábban használtam melegítő tasakot is, minden este beraktam egyet a hálózsákba és nagyon bevált, úgyhogy most is lesz nálam néhány” – mondta Bunkoczi, aki Szalay Balázzsal hat év után tér vissza Afrikába, a klasszikus Dakarok útvonalán (Marokkó, Mauritánia, Szenegál) zajló Africa Race-re.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*