Tag Archives: Opel Dakar

Jó ritmusban

Folyóátkelés – híddal és híd nélkül. Mindkettőből kijutott csütörtökön a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettősnek, amely a 14. helyen végzett a Szemej és Urdzsar közötti szakaszon, az összetettben pedig a 11. helyről várja a folytatást. Noha a szelektív elég hosszú, ...

Tovább »

Rajt a vörös téren!

Moszkva szívében, a gyönyörű Vörös téren rajtolt el a Silk Way rali, amelynek mezőnye (33 autó és 21 kamion) majdnem tízezer kilométer megtétele után érkezik majd meg a császári Kína korábbi fővárosába, a háromezer éves Hszianba jövő szombaton. Az előző ...

Tovább »

Idegek harca

Izgalmas nap volt. Lehetett volna élvezetes is, helyette azonban meglehetősen küzdelmesre sikerült az Africa Race hetedik szakasza a Szalay Balázs és Bunkoczi László számára – a pilóta úgy fogalmazott: az idegek harca volt. Pedig nagyon várták már a vérbeli, dűnés ...

Tovább »

Nekik egy nappal rövidebb a karácsony

Egy napot „elcsalnak” a karácsonyból. Nincs más lehetőségük, hiszen december 27-én reggel hét órakor jelenésük van az Africa Race adminisztratív és technikai gépátvételén Monacóban, így azután karácsony másodnapja az utazás jegyében telik. Szalay Balázs és Bunkoczi László számára már-már megszokott ...

Tovább »