A magyar dal napja

Mintegy ezertagú Békés megyei diákkórus fellépésével nyílt meg a magyar dal napja vasárnap délután Békéscsabán, a magyar dal idei fővárosában. A kórus a rendezvény ötletgazdájának, Presser Gábornak a vezetésével énekelte el a Miénk a tér című LGT-dalt.

    A több mint tízezer négyzetméteres Szent István téren több ezer ember énekelte együtt vasárnap délután az Illés zenekartól Az utcán című szerzeményt és az LGT Neked írom a dalt című slágerét.     Presser Gábor a rendezvényt megnyitó beszédében kiemelte: a dalok életének meghatározó elemei. A korai Illés-dalok a zenéről és a dalról tizenévesen fordulatot hoztak az életében, és azóta is az akkor kiválasztott úton jár. Rámutatott: a magyar dal napján megjelenő nagyszámú közönségért érdemes játszani, dalokat írni, próbálni és zenélni.     Békéscsaba sikeresen pályázott a magyar dal fővárosa címre, a nagyszabású rendezvényért sokat dolgoztak az itt élő emberek, iskolák, pedagógusok, diákok és helyi művészek az önkormányzattal együtt – mondott köszönetet az ötletgazda a békéscsabaiaknak.     A magyar dal napjához egyre több hazai város csatlakozik, emellett az idén a határokon túl, Kassán és Sepsiszentgyörgyön is megrendezik.     Presser Gábor a magyar dal napjának jövőjéről az MTI kérdésére elmondta: az lenne az igazi jövő, ha maradhatna minden a jelenlegi formában, egyszerű, alulról szerveződő mozgalomként. “Nem gondolom, hogy tovább kellene bővíteni például a színpadok számát, évente 20-30 színpadnál merészebbet álmodni nem kell és nem is szabad. Ha a rendezvény túlnövi önmagát, akkor előbb-utóbb központilag szervezetté válik, és abban a pillanatban az ünnepség már nem a zene örömét adja, hivatalos ünneppé válik, a magyar dal napja elveszíti lényegét, alulról jövő, önszervező erejét” – fogalmazott.     Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere az MTI-nek elmondta: a rendezvény Presser Gábor önzetlen közreműködése mellett a békéscsabai szervezők, a helyi művészek, művészeti csoportok, általános és középiskolák, valamint a pályázatot készítő csapat munkájának köszönhetően jöhetett létre.     Békéscsaba háromnapos rendezvényt szervezett, már pénteken elkezdődtek a programok. A felvezető műsorokkal sikerült méltó programot nyújtani Békés megye és Békéscsaba magyar dalt szerető közönsége részére az új Szent István téren, ahová érkeztek vendégek a megyehatáron túlról, Szegedről és Hódmezővásárhelyről is.     Békéscsabán a Szent István téren a nagyszínpadon a közönség a Dirty Slipers, a Black Out és Hevesi Tamás műsorát láthatja. A Jókai Színház előtti téren a Bartók Béla Vegyes Kórus, a Chopin Kórus, az Evangélikus Vegyeskar, a Calandrella Kamarakórus, a Life of Rock, a Score, a Kemény Gitárklub, a Randy Marsh Fusion Projekt, a Vida Rock Band and roll és a Baby Bone műsorait láthatja a közönség.     Az idei, hatodik magyar dal napján tíz vidéki, két határon túli településen (Kassán és Sepsiszentgyörgyön), illetve a főváros tizennégy helyszínén tartanak koncerteket.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*