A legeredményesebb: Douchev-Janics Natasa

A Graboplast Győri VSE olimpiai bajnoka, Douchev-Janics Natasa parádés formában versenyezte végig az első Európa- és világbajnoki válogatóversenyt. Három arany- és egy ezüstérmet szerzett a hétvége során, miután a K-2 500 méter megnyerését követően K-2 200 méteren is nyert Kovács Katalinnal, sőt győzni tudott 200 egyesben is. Tótka Sándor is duplázott vasárnap. A Kőrös Kajak fiatalja szenzációs döntőt nyert Dudás Miklós ellen.

Douchev-Janics Natasa fülig érő szájjal zárta az első Európa- és világbajnoki válogatóversenyt. Nem véletlenül. A Graboplast Győri VSE versenyzője ugyanis három aranyat és egy ezüstérmet lapátolt össze ezen a hétvégén, vasárnap K-1 és K-2 200 méteren is a legjobb lett. Előbbiben könnyedén győzte le a sprintben kísérletező Kozák Danutát, míg párosban Kovács Katalinnal az 500 méter után 200-on sem akadt igazi kihívójuk. Bár Kárász Anna és Vad Ninetta párosa nagyon készült a bravúrra, a táv felénél megbillentek a fiatalok, ami azt eredményezte, hogy Tóth Dzsenifer és Hagymási Réka kettőse érkezett a második helyre.

„Boldog vagyok, hogy így sikerült ez a hétvége – értékelt Douchev-Janics Natasa. – Három számban győztem, az egyesnek kifejezetten örülök, és bár jó lett volna ötszáz egyesben is nyerni, nem akarok telhetetlen lenni. Hogy a négyesben benne leszek-e? Erről a szakmai bizottság és az elnökség dönt majd.”

Ahogyan arról is, hogy Tótka Sándor duplázhat-e 200 méteren. A Kőrös Kajak versenyzője fantasztikus csatában, alig több mint fél századdal győzte le a Londonban olimpiai hatodik Dudás Miklóst, majd a ferencvárosi Bán Kristóffal a párosban is a legjobbak lettek.

„Szuper ez a hétvége – lelkendezett a mindössze 18 esztendős versenyző. – Tavaly még fél hajóval kaptam ki Mikitől, az idénre sikerült előbbre lépnek. Pedig nincsenek extra dolgok a felkészülésemben, nem járok speedfitneszre, semmire. Kovács Gábor a hagyományos utat járja be velem, és ez nálunk nagyon működik. Gábor fantasztikus edző.”

És hogy mi történt a többi versenyszámban?

C-1 200 méteren Takács Kincső diadalmaskodott, emellett pedig számos kizárást és óvást hozott ez a nap. Vasbányai Henrik a C-1 500 méter megnyerését követően C-2 500 méteren is győzött Mike Róberttel, ám sportszerűtlen magatartás miatt a versenybíróság kizárta őket a versenyből. Vasbányai három aranyérmével a hétvége legeredményesebb férfiversenyzője lehetett volna…

Az esőáztatta női K-1 5000 méteren mindössze két versenyző neve került fel az eredménylistára. Hárman ugyanis feladták a számot, Medveczky Erika beborult, míg bójatévesztés miatt kizárták az abszolút favorit, toronymagasan elsőként célba érő Csay Renátát, Bara Alexandrát és Horváth Noémit a versenyből, így a győzelmet Bodonyi Dóra szerezte meg Váczai Enikő előtt.

Férfi K-1 5000 méteren Noé Milán harcolta ki az Eb-indulás jogát, aki az utolsó körben óriási csatát vívott két Építőkös versenyzővel, Gere Bálinttal, és az edzésből rajthoz álló olimpiai bajnok Dombi Rudolffal.

C-1 5000 méteren ismét vízre szállt a két héttel ezelőtti szegedi Világkupán győztes Vajda Attila, aki ezúttal is rajt-cél győzelmet aratott. Bár a második helyen lapátoltó Varga Dávid már nem veszélyeztette őt, a végén mégis nagyot finiselt – talán az eső elől akart mihamarabb menedékbe vonulni az amúgy betegséggel bajlódó kenus olimpiai bajnok, akinek első útja a zuhany alá vezetett, így aranyérmét edzője, Vécsi Viktor vette át.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*