A Balaton körül nem csak futnak, barnulnak is a futók

7_Spuri_Balaton_Szupermaraton_3nap_uton

Továbbra is erős melegben teljesítik a szakaszokat  a 7. Spuri Balaton és Félbalaton Szupermaraton résztvevői. Egyre lengébben öltöznek a versenyzők, előkerültek a rövidnadrágok, a trikók. Olyan ez, mint a Forma-1, a csapatok az időjárástól függően tervezik újra és újra a pályára valót. Arra azonban eredetileg kevesen készültek, hogy a szinte mindig kötelező napszemüveg mellett még napkrémet is hozzanak magukkal.    A verseny harmadik szakaszának startjánál  18 fokot mutatott a hőmérő, délelőtt 10 órakor. A rajtot Krisztin László Badacsonytomaj polgármestere lőtte el. Az út során lelkes szurkolókkal találkoztak az egyre barnább versenyzők, akiknek ma Badacsonytól Balatonfüredig “csak” 43, 6 km-t kellett teljesíteniük, a verseny legrövidebb távját. Újabb háromszáz futóval is bővült a létszám, mivel azok számára is teremtett lehetőséget a versenyt rendező Budapest Sportiroda,  akik  csak egy maratont terveztek erre a hétvégére. A hátszél támogatta versenyzők végül 20 fokos melegben értek célba. A mezőny annyira elnyúlt, hogy a legelső és a legutolsó célba érkező között egy félmaratonnyi különbség alakult ki.

A Maratonfüreden, azaz a maratoni futamon a 45 éves Kovács Attila ért elsőként a célba. “23 Km után jöttek az emelkedők, attól kezdve az ellenfeleim elmaradoztak. Remek felkészülés volt ez az idei 4. maratonim a közelgő bostoni futásomra.” – tette hozzá a kecskeméti futó. A nőknél ezt a versenyt a veszprémi dr. Bellér Zsuzsa zárta az első helyen.

A klasszikus négynapos tó körüli futás mai szakaszát is a harmadik éve veretlen a szigethalmi Steib Péter (Szufla SE) nyerte, megerőltetés nélkül, ellenfél hiányában. A három nap után tetemes az előnye. “Általában azt a taktikát követem, hogy az elejét nem nyomom meg, csak a vége felé gyorsulok. A mai napon ez jól sikerült, s azt tervezem, hogy a holnapi napot sem fogom ellazsálni, a tavalyi önmagamat szeretném megverni. Jelenleg még csak üldözöm tavalyi önmagamat.” – mondta a listavezető.

A nőknél csak annyi  változás történt, hogy ma Ladányi Tímea futotta a legjobb időt, de az összesítés alapján a keszthelyi Tigyiné Görög Veronika előnye behozhatatlan, több mint másfél óra.

Eredmények:

 

Férfiak, 7. Spuri Balaton és Félbalaton Szupermaraton, 3. nap

1. Steib   Péter 2:58:34
2. Cserpák   Tamás 3:28:26
3. Morar,   Horatiu 3:31:23

 

Az összesítésben három nap után

1. Steib   Péter 9:52:17
2. Cserpák   Tamás 11:54:13
3. Csécsei   Zoltán 11:59:49

 

Nők, 7. Spuri Balaton és Félbalaton Szupermaraton, 3. nap

1. Ladányi   Tímea 3:27:42
2. Tigyiné   Görög Veronika 3:38:01
3. Vida Beáta 4:09:04

Az összesítésben három nap után

1. Tigyiné   Görög Veronika 12:11:43
2. Enyediné   Dobai Henriett 13:43:30
3. Vida Beáta 14:06:59

Férfiak, Maratonfüred, maraton verseny

1. Kovács   Attila (Kecskemét) 2:56:48
2. Halama   Levente (Pécel) 3:01:13
3. Kuti   András (Budapest) 3:03:05

 

Nők, Maratonfüred, maraton verseny

1 Bellér   Zsuzsanna Dr. (Veszprém) 3:39:32
2 Márián   Renáta phd (Szombathely) 3:40:35
3 Suppan   Sára (Budapest) 3:45:40

 

Férfiak, váltók versenye, 3. nap

1. Sashegyi   Gepárdok 2:33:38
2. Duna   Aszfalt Tiszakécske 2:41:37
3. MH BHD   Koronaõrök 3:03:44

 

Összesítés három nap után

1. Sashegyi   Gepárdok 8:37:14
2. Duna   Aszfalt Tiszakécske 8:51:03
3. MH BHD   Koronaõrök 10:23:46

 

Nők, váltók versenye, 3. nap

1. HOSOSZ 3:25:44
2. Békés   Mókusok 4:04:24
3. Angyali   Bogyók 4:17:22

 

 

Összesítés három nap után

 

1. HOSOSZ 11:17:03
2. Békés   Mókusok 13:32:07
3. Angyali   Bogyók 14:27:47

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*