Pál Krisztián és a rallycross

Hétvégén ismét felölti Pál Krisztán rallycrossversenyző a tűzállót, és rajthoz áll a Rallycross OB következő futamán, a Kakucs Ringen. Előző Greinbach-i rallycross versenyén Swift Hybrid RX kategóriában második helyezést ért el. Így bizakodva várja a Kakucs Ringi következő versenyt.

Mielőtt a rallycross-os versenyzésedről kérdeznélek, beszélgessünk az eddigi autósportos múltadról.

Hány éves vagy, mióta és milyen technikai eszközökkel találkoztál eddigi fiatal éveid alatt?
– 14 éves vagyok, egy Suzuki Samurájjal tanultam vezetni Putnokon egy zárt telephelyen. Quados élményeim is itt voltak, mikor szakadt az eső és a barátommal és a szüleimmel drifteltünk a sárban. Miskolcon gokartoztam először a Gokart Arénában és, innen lett a szerelem, ami a mai napig tart. Apától kaptam egy gokartot, amit a telephelyen egy szerelő hangárban vezettem, ami két évre rá gokart pályává alakult, ami most a Gömör Ring gokart pálya.

Ha jól tudom a drift sem áll messze tőled, sőt két éve van bérgokart pálya Putnokon ami 3600 négyzetméteres csarnok műgyantás talajjal. Az ott szerzett tapasztalatokat tudod hasznosítani a rallycrossban?
– Sárban a csúszkálás tetszett, innen jött a drift szerelem. Kaptam egy BMW E36 Compact autót, amivel szoktam driftelni. Gyakorolni szoktam a telephelyen és Máriapócson, vagy ahová eljutunk vele edzésre. Pontos vezetést a műgyantás pályán tanultam meg. Arra törekedünk, hogy változatos legyen a pálya is és az autó is, ezért megyek első-hátsó és összkerekes autóval is.

A Rallycross-t milyen indíttatásból választottad?
– Ez az a sportág ahol 18 év alattiként is versenyezhetek. Mivel mindenem az autózás és a sebesség, így döntöttünk a rallycross mellett. Junior Swift kupában kezdtem 2020-ban, ami sajnos nem alakult túl jól, de tapasztalatszerzésben pont elég volt ahhoz, hogy 2021-ben tudjunk váltani és a Swift Hybrid Cup-ban folytatni.

Végezetül miként is szeretnél szerepelni a hétvégi Rallycross OB-n?
– Minden verseny a tanulásról szól, de a cél mindig az első hely. Kakucsi verseny előtt előjött az allergiám, de megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy ismét jól szerepeljek.

Fotó: Pál Krisztián – Hajóka SportFotó

– Hajósi Miklós –