50 millió forint

Feljelentést tesz az ellenzéki Összefogás, mert több 50 mint millió forintot talicskáznak ki egy volt közigazgatási államtitkárhoz és élettársához. Egy közbeszerzést használnak fel ehhez, aminek nincs törvényi alapja- hangoztatta  Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke. Az ellenzék szerint szándékosan több részre bontották a nemzeti egységes kártyarendszer kiépítésével kapcsolatos közbeszerzést, hogy ne érjék el a 25 millió forintos pályázati értékhatárt. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala szerint a szabályokanak megfelelően jártak el. Az Összefogás azonban hűtlen kezelés gyanújával fordul a hatósághoz a szervezet vezetője, Vetési Iván ellen-  közölte Baja Ferenc, az MSZP kampányfőnök-helyettese.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*