Vörös Marci és a Keceli autocross

Interjú Marcival a hétvégi Pintér Kupa előtt.

 IMG_0091

Kezdjük egy sablonos kérdéssel: Hány éves is vagy? – 12 éves vagyok.

Jó pár versenyeden láttalak már versenyezni, és el kell, hogy mondjam, felnőtteket meghazudtoló teljesítményt produkálsz a versenyeiden. Mi ennek a titka? Mióta is ülsz versenyautóban?  – Kiskorom óta jártam versenyeket nézni apával, nagyon élveztem. Én is kiszerettem volna próbálni. Három és fél évesen kaptam egy 6 lóerős gokartot, azzal kezdtem gyakorolni. 4 évesen versenyeztem először vele és már az első versenyemen a dobogóra állhattam. Minden tanácsot meghallgatok és próbálom ezeket alkalmazni. Sokszor volt hiba az autóval, kiskoromban sírtam is emiatt de mára már tudom, hogy  technikai hiba bármikor közrejátszhat.

Megosztanád a portálolvasókkal az eddig versenyeid emlékeit?  – Nagyon jó emlék, amikor egy nálam erősebb autót tudok megelőzni, vagy az is, amikor egy versenyző jön oda hozzám gratulálni. Sok esetben van olyan, hogy azt mondják, hogy belső íven autózzak, de én inkább a külső ívet választom és körbeautózok mindenkit.

Mesélnél az addigi versenyzői pályafutásodról? Eddigi főbb eredményeid? – 4-9 éves koromig egy folyamatosan fejlesztett gokarttal indultam roncsderbi betétfutamokon. A 6 lóerőst kb. 40 lóerősig fejlesztettük. Ezeken számtalan futamgyőzelmeket arattam. 2016-ban kaptam egy széria autót, egy 1.3-as Mazda 121-t. Ezzel már autocross futamokon indultam. Következő évben vettünk egy 1.6-os Mitsubishi Coltot. Jelenleg is ezzel versenyzek. Legtöbbször Kecelen, junior kategóriában indulok de roncsderbi autocross betétfutamokon és autocross OB betétfutamain is részt veszek.          Kipróbáltam magam többször felnőttek között is: Túrkevén, Szeghalmon, Dömsödön és Kecelen. Nagyon büszke vagyok ezekre a kupáimra, de az idei szeghalmi OB felnőtt kategória 1. helyére vagyok a legbüszkébb. Főbb eredményeim: 2017. Túrkeve OB, Autocross kis kategória (felnőtt kategória) IV. hely 2018. Túrkeve OB, Autocross kis kategória  (felnőtt kategória) II. hely 2018. Dömsöd, Nemzetközi autocross kis kategória (felnőtt bajnokság) III. hely 2018. Szeghalom OB, Autocross kis kategória (felnőtt kategória) IV. hely 2019. Szeghalom OB. Autocross kis kategória (felnőtt kategória) I. hely 2019. Túrkeve OB, Autocross kis kategória (felnőtt kategória) IV. hely Eddig több mint 50 db kupát gyűjtöttem.

kunszentmárton 621

                                                         Beszélnél a KecelRing pályáról, ha jól tudom mindig más és más nyomvonalon mentek. – Van technikás és gyors nyomvonala is, de nekem a technikás részek fekszenek jobban. Az eddigi autóidról mesélnél nekünk? Most milyen autóval is versenyzel, mit tudhatunk róla? – Honda 250 ccm terepgokart 40 lóerő, végsebesség 110 km/h, Mazda 121, 1300 ccm 70 lóerő, Jelenleg Mitsubishi Colt, 1600 ccm 113 lóerő (minden gyári benne, semmi tuning nincs rajta)  Milyen eredményt vársz magadtól? – Ebben az évben a Kecel Ringen mindig dobogós voltam és ezt szeretném megtartani az év végéig.  2019-ös versenyzői terveid? – Nagy álmom, hogy kipróbálhassak egy rallycross autót, és részt vegyek egy rallycross versenyen is.

Az autocross-t mint szakágat kinek és miért is ajánlod? – Bárkinek, aki szereti a földes pályát, a száguldást mert nagyon jó élmény.   Mi a véleményed a Keceli pályáról rendezésről, hangulatról? – Szeretek Kecelre járni, mert nagyon sokat tanultam rajta, mindenki nagyon kedves és segítőkész velem, sok szurkolóm van itt. Szuper srácokkal versenyzek együtt, futamok közt sokat hülyéskedünk. Támogatóim segítségét köszönöm! Legfőbb támogatóm és segítőm a családom.

IMG_0661

Fotók: Andikafoto

– Hajósi Miklós –