Óda Kern Andráshoz

Spread the love
Kern András

MTI fotó: Beliczay László

Néha fájó szívvel azt gondolom, hogy koromnál fogva talán már csak én emlékszem a Vígszínház nagy öregjeinek frenetikus, Hárman a padon című előadására. Bulla Elma, Bilicsi Tivadar és Páger Antal jutalomjátéka volt ez a sírós-nevetős színdarab, s ami még hátborzongatóan izgalmassá tette: életkorukból adódóan ők is és a közönség is tudta, bármelyik „fogaskerék” bármelyik pillanatban kihullhat a szerkezetből, és akkor megáll az egész.

Még furcsa leírni, de lassan hozzá kell szoktatnunk magunkat, a színház egyik mai nagy öregje, Kern András szerencsésebb helyzetben van elődeinél. Éppen harminc évvel ezelőtt olyan darabot ajánlott neki Valló Péter rendező, amelyben – mint az idők során kiderült –, jöhet-mehet a többi szereplő, ez a depresszióra hajlamos, kedvesen agyalágyult figura, Woody Allen szüleménye, Allan Felix, szinte egy szál magában vállán tudja vinni a produkciót. Mindent túlél, a rendszerváltást, a jobb- és baloldali kormányváltásokat, a gazdasági világválságot, az államosított dohánykereskedést, betegségeit, színpadi partnerkapcsolatainak sűrű, szerelmeinek kevésbé sűrű váltakozását, és ma ugyanúgy tudunk röhögni rajta, mint három évtizeddel ezelőtt. Világcsoda! Guinness-rekord! Nem valószínű, hogy bárhol a földkerekségen egy vígjátékban frissen elvált fiatalembert alakító színész harminc évig játszhatja szerepét! Kern 35 évesen öltötte magára először a Játszd újra, Sam! című Woody Allen-filmből ismerős, Humphrey Bogart-os kalapot és ballonkabátot, és azóta koptatja a közönség legnagyobb örömére. Hogyan lehetséges ez?

A Vígszínház egykori direktora, Várkonyi Zoltán folyamatosan türelemre intette izgága színészét, aki természetesen ifjú titánként szerette volna magát nagyobb szerepekben is kipróbálni a rá osztottaknál. Várkonyi tudott valamit, mert az idő valóban Kernnek dolgozott. Kern András álmából felkeltve is képes úgy hozni azt a mindannyiunk által jól ismert, mai értelmiségit, aki kellően komplexusos, kellően stresszes és bizonytalan, feszült és ügyetlen, okos és túlspilázó, érzéketlen és túlérzékeny ahhoz, hogy akár mi, nézők is lehetnénk. És ha mégsem, hát ki ne találkozott volna akár a fiatalabb korosztály képviselői közül is ilyen problémás alakkal, ha csak a szüleire, tanáraira vagy a társaira gondol?

Woody Allen gondolatai, meglátásai, New York-i tapasztalatai fokozatosan értek be mindenki számára Magyarországon. Ma már senki nem szorul lábjegyzetre, ha mondjuk arról van szó, hogy egy világváros egész lakossága „egyedül van, mint a kisujjam”, amikor nyári szabadságra mennek a pszichiáterek. Ma már nyíltan lehet beszélni szexuális életünk zavarairól és csúcsteljesítményeiről is, amelyek, mióta világ a világ, főszerepet játszottak abban, hogy egy férfi sikeresnek vagy sikertelennek érzi magát.

Ha valaki azt gondolná, hogy ezt a nagyszerűen megírt szöveget (köszönet Vallónak és Kernnek is!), amelyben lépten-nyomon követik egymást a jobbnál jobb poénok, csak el kell mondani, és fogadni kell a gratulációkat, az jókorát téved. Kern pontosan tudja, amit a régiek. Mindig éppen annyit ad – szinte patikamérlegen kimérve – egy-egy jelenetben a játszott személy tulajdonságainak jobb megértéséhez, amennyi szükséges. Nincs önmagáért való bohóckodás, pedig erre csábító szituáció lenne elég az előadásban. Ám akkor nem jönnének ki azok a finomságok, amelyek miatt feszült figyelemmel, persze gyakran harsány nevetéssel megszakítva kell végignézni Kern András kétszer egy órás, harminc éve tartó jutalomjátékát.

Kern András

MTI fotó: Beliczay László

Horváth Gábor Miklós