Belga Nagydíj, az utolsó nyári futam

A hagyománytól eltérő módon idén nem a magyar, hanem a német futammal záródott a szezon első fele július végén. Hosszú kihagyás után a pilóták immár kipihenten és frissen érkeznek meg a hétvégi nagydíj helyszínére, a legendás Spa-Francorchamps-i pályára. A szezon második fele ugyanis a szezon egyik legrégebbi pályáján, Belgiumban kezdődik meg. Mindenki rajong ezért a pályáért, ezért a futamért. Ráadásul a különleges mikroklímával rendelkező ardenneki pályán az időjárás sokszor drámai futamot produkál.

 Amber-Belga_F1-Ocon

A belgiumi futamnak az elmúlt időkben kihívást jelenthetett a Magyar Nagydíjat követő futamrendezés. Annyira fordulatos és élményekben gazdag verseny helyszíne volt a Hungaroring, hogy azt nehéz volt felülmúlni. Idén ez a veszély nem fenyeget. A hockenheimi Forma-1-es futam ugyanis nem sok meglepetést hozott. Magyarország után Németországban is Lewis Hamilton győzedelmeskedett és hatalmas léptekkel elindult bajnoki címvédése felé.

 

Rosberg ismét nem tudott élni a rajtelsőségéből adódó előnnyel, s ezzel teret adott Hamilton megerősödésének az egyéni ponttáblán. Rosberg hazai versenyén csak negyedik lett egy számára kíméletlen futamon. Már a rajtnál hárman is kielőzték (Hamilton és a két Red Bull-pilóta), majd később büntetést kapott, mert a versenybírák úgy ítélték meg, hogy lekényszerítette Verstappent a pályáról, amely manőver nagyon hasonlított az ausztriai esethez Hamiltonnal. Ezt még tetézték egy öt másodperces büntetéssel is. Ráadásul a csapatnál rosszul időzítettek, s Rosberg a kelleténél hosszabb ideig állt a bokszban, így végül kénytelen volt a negyedik hellyel beérni a célban. A második és harmadik helyen a két Red Bull pilóta, Ricciardo és Verstappen ért célba.

 

A nyári szünetet néhány évvel ezelőtt vezették be a Forma-1-ben, miután az egyre feszítettebb tempóban és az egyre hosszabb versenyszezonban nem volt ideje a résztvevőknek a családtagjaikra és pihenésre. A gyárakat a nyári szünetben két hétre bezárják, vagy legalábbis minimális létszámban üzemeltetik, így forradalmi újítással egyik csapat sem fog előrukkolni a hétvégi futamra.

A 2016-os szezon második része kezdődik meg a hétvégén. A mezőny kipihenten és újult erővel vág bele a munkába. A hétvégi futam nyertese kérdéses, de sokan Hamiltonra fogadnának, valószínűleg jó eséllyel. A brit pilóta ugyanis nagyon jó formában van, olyannyira, hogy a legutóbbi négy futamot ő nyerte meg, esélyt sem hagyva másnak, legfőképpen nem legnagyobb riválisának, saját csapattársának, Nico Rosbergnek. Egyébiránt Hamilton nyert Spában tavaly is. Nem ülhet a babérjain a brit, ezt ő is tudja jól. A címvédésébe beleszólhat később a motorcserék miatt rá rótt büntetés, ami miatt a rajtrács hátuljáról kell majd rajtolnia. A szabályok értelmében egy pilóta egy szezonban öt motort használhat fel, a továbbiak büntetést vonnak maguk után.

A belga futam végkimenetelébe az időjárás is beleszólhat, amely az Ardennekben annyira kiszámíthatatlan, hogy itt az sem ritka, hogy a pálya egyik részén esik az eső, míg máshol verőfényes napsütés van. Jelenleg egész hétvégére napsütéses szép időt jósolnak az időjósok Spa területére, de a hegyekben bármi megtörténhet.

A Forma-1-es pilóták nagy örömmel indítják a szezon második részét egy mindenki által nagyon kedvelt, ikonikus pályán. A kiszámíthatatlan időjárás, a gyönyörű helyszín a hegyek között, a pálya vonalvezetése mind-mind hozzájárulnak ehhez. A kedvenc kanyarok között van az itt található híres Eau Rouge (Vörös Víz), amely egyben a versenynaptár egyik legizgalmasabb kanyarja, a Pouhon vagy éppen a Blanchimont.

 

Új pilóta és egy új ügyvezető

 

A Belga Nagydíjon Esteban Ocon váltja Rio Haryantót a Manornál, miután az indonéz pilóta nem tudta tovább finanszírozni Forma-1-es szereplését. Ocon érkezésével már négy 21 éves vagy az alatti pilóta van a mezőnyben. Ocon egyébként a Renault-tól érkezik, ahol tesztpilóta volt. Haryanto marad a Manor tartalékpilótája.

 

A hétvégén a McLarenhez megérkezik a csapata új ügyvezetője, a Volkswagen ralicsapattól leszerződtetett Jost Capito. S bár Belgiumban már ott lesz a versenyen, de hivatalosan még nem kezdi meg a munkáját, csak megfigyel és tanul. A német szakember számára nem új terep a Forma-1, de a Saubernél eltöltött idők régen voltak, azóta sok változás történt a Forma-1-ben. Sűrű ez az időszak számára, hiszen a hétvégi Német Ralin még ott volt a Volkswagen csapattal, amely meg is nyerte a versenyt.

A verseny és a pálya

A pálya tulajdonosai a 2006-os évet – amikor nem rendezték meg ezt a futamot – arra használták fel, hogy felújítsák a pálya bokszait és a paddock részét (itt találhatók a csapatok szervizkamionjai és vendéglátó egységei, a motorhome-ok). Ezen kívül a célegyenes előtti kanyaron is munkálatok folytak. Így azóta sem hiányozhat ez a futam az egyre bővülő versenynaptárból, pedig sok-sok ország áll sorban a versenyrendezési jogért.

 

Ez nem egy könnyű pálya, amelyen nagyon keményen kell dolgoznia a pilótáknak. A maximális sebesség túllépheti a 320 km/órát, miközben vannak olyan helyek, ahol csak minimális sebességgel, vagyis 50 km/órával lehet hajtani.

 

A 44-körös Belga Nagydíj augusztus 28.-án helyi idő szerint 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 7,004 km, a teljes versenytáv 308,052 km. A pályarekordot Sebastian Vettel tartja 2009-ből, ideje 1 perc 47,263 másodperc.

 

(Forrás: Amber PR)