Verstappen ott folytatta, ahol abbahagyta

Max Verstappen zsinórban nyolcadik győzelmét szerezte meg szombaton Bahreinben. A Red Bull fölénye vitathatatlan, s ezt Sergio Perez is bizonyította a második helyezésével. A dobogó harmadik fokára Carlos Sainz állhatott fel. A negyedik helyezett Sainz csapattársa, Charles Leclerc lett. Bejött a tesztelésen látható papírforma. A Ferrari és a Mercedes versenghet majd a lepattanó helyekért.

„Hihetetlen, a mai nap jobban ment a vártnál. Jó volt a tempónk, szuperélvezetes volt a vezetés. Nem volt gondunk semmivel. Jól indult az év, nem is indulhatott volna jobban.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

Bár nagyon jól indult a verseny a Mercedes első számú pilótájaként előlépő George Russell számára, mégsem tudta dobogós helyre célba vinni az Ezüst Nyilat. Russell és a jövőre a Ferrarihoz szerződő Hamilton is egy sor technikai hibával küszködött. Utóbbi csak a hetedik lett.

A szezonnyitó futamon mindenki lágy abroncsokon rajtolt és nem volt kieső, bár a verseny rajtját egy kisebb baleset zavarta meg. Lance Stroll Aston Martinja összeért Nico Hülkenberg autójával és előbbi kipörgött a pályáról, de folytatni tudta a versenyt. Hülkenbergnek e nélkül az incidens nélkül akár egy jobb helyezés is összejöhetett volna, ami pedig a Haasra nagyon ráfér.

Logan Sargeant is megállt egy rövid időre a négyes kanyarban, de aztán folytatta a körözést. Valtteri Bottas-szon a 2021-es monacói fiaskót követően megint egy kerékcsere és ismét egy hibás kerékanya fogott ki. Két éve nem tudta folytatni a versenyt, most viszont bár rengeteg időt vesztett, de végül vissza tudott állni a versenybe.

A McLarenek és az Aston Martinok értek még az első tíz közé. Előbbi jobban, utóbbi rosszabbul kezdett, mint tavaly ilyenkor. Lando Norris a Mercedes-szendvicsben ért célba a hatodik helyen. Oscar Piastri a nyolcadik lett. Az utolsó két pontszerzőként ért be Fernando Alonso és Lance Stroll.

Folytatás pihenő nélkül a jövő hétvégén (2024. március 9.) Szaúd-Arábiában, ismét rendhagyó módon szombaton. A Red Bullok tavaly az új szaúdi pályán is taroltak, így idén sem várható nagy változás az erősorrendben.

2024-es Forma-1-es Bahreini Nagydíj eredménye

  1. Max Verstappen Red Bull + 1:31.44.742
  2. Sergio Perez Red Bull                           + 22.457
  3. Carlos Sainz Ferrari                                       + 25.110
  4. Charles Leclerc Ferrari                               + 39.669
  5. George Russell Mercedes                         + 46.788
  6. Lando Norris McLaren + 48.458
  7. Lewis Hamilton Mercedes                     + 50.324
  8. Oscar Piastri McLaren + 56.082
  9. Fernando Alonso Aston Martin + 1:14.887
  10. Lance Stroll Aston Martin                     + 1:33.216
  11. Guanyu Zhou Stake F1           + 1 kör
  12. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
  13. Daniel Ricciardo VCARB + 1 kör
  14. Juki Cunoda VCARB + 1 kör
  15. Alexander Albon Williams                     + 1 kör
  16. Nico Hülkenberg Haas + 1 kör
  17. Esteban Ocon Alpine + 1 kör
  18. Pierre Gasly Alpine                     + 1 kör
  19. Valtteri Bottas Stake F1 + 1 kör
  20. Logan Sargeant Williams                     + 2 kör

A világbajnokság állása

Pilóták:

  1. Max Verstappen 26 pont
  2. Sergio Perez 18 pont
  3. Carlos Sainz 15 pont
  4. Charles Leclerc 12 pont
  5. George Russell 10 pont
  6. Lando Norris   8 pont
  7. Lewis Hamilton   6 pont
  8. Oscar Piastri 4 pont
  9. Fernando Alonso 2 pont
  10. Lance Stroll 1 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 44 pont
  2. Ferrari 27 pont
  3. Mercedes 16 pont
  4. McLaren 12 pont
  5. Aston Martin   3 pont
  6. Stake F1             0 pont
  7. Haas            0 pont
  8. VCARB                       0 pont
  9. Williams 0 pont
  10. Alpine   0 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/