Vizsgabiztosok a Hungaroringen

Ismét bebizonyosodott, hogy a Hungaroringen tökéletesen megférnek egymás mellett az autósok és a motorosok. Amíg a mogyoródi pálya egyik részén a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Közlekedés Biztonságáért Alapítvány által közösen szervezett motoros találkozó zajlott, addig a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumban az ország minden tájáról érkezett vizsgabiztosok bizonyították be egy különleges verseny keretében, hogy szakmájuk legjobbjai. És ha mindez még nem lett volna elég: a versenypályán mindezek alatt külföldi résztvevőknek tartottak motoros nyílt napot…

Igencsak mozgalmas napon hétvégén van túl a Hungaroring. A Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Közlekedés Biztonságáért Alapítvánnyal közösen, széleskörű társadalmi bázisra építve motoros országjárást szervezett, amelynek fő állomása a legújabbkori magyar autó-, és motorsport fellegvára volt. A rendezvény célja a motorozás biztonságának a javítása, a közlekedési partnerek megnyerése volt. A Debrecenből és az ország más tájairól érkezett motorosokat Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese fogadta, majd a tervezett partnerségi nyilatkozatok átadását követően a megjelentek pályamotorozáson vettek részt.

Ugyanebben az időben az NKH által immár hagyományosan meghirdetett szakoktatói és vizsgabiztosi vetélkedőjének döntője zajlott a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumban, amely immár másodszor adott otthont a rendezvénynek. Az 57 fős döntő mezőnye a megyei és fővárosi Kormányhivatalok Közlekedési Felügyelőségei által lebonyolított elődöntők első két helyezett szakoktatóiból és az első két helyezett vizsgabiztosaiból tevődött össze.

„Az országos döntőben a versenyzőknek elméleti és gyakorlati felkészültségük került a képzeletbeli mérleg serpenyőjébe. Először egy 40 kérdésből álló tesztet kellett megoldani, amiben előfordultak vezetéstechnikai és közlekedés szakmai kérdések is. Ezt követően milliméter pontossággal kellett teljesíteni egy gyakorlati technikai feladatot, amelynek lényege az volt, hogy miként érzékelik a szakoktatók és a vizsgabiztosok a jármű méreteit, hogyan tudnak manőverezni a rendkívül szűk mérethatárokkal felállított speciális ügyességi pályán. Végül egyszerű szlalomot kellett megcsinálniuk a végén egy merőleges beállóval, igaz, mindezt egy speciális, ún. “részeg szemüvegben” kellett teljesíteni, ami gyakorlatilag a járművezető térlátását és térérzékelését megváltoztatja” – ismertette Dobrocsi Endre, az NKH főosztályvezetője.

Mindeközben a versenypályán külföldről érkezett motorosok részére rendeztek nyílt napot, így a Hungaroringen három program zajlott, ráadásul időben és térben egymás mellett.

„Nagyon jó érzéssel tölt el minket, hogy egyre többször sikerül bebizonyítanunk, hogy a Hungaroring akár egyszerre több rendezvényt is le tud bonyolítani. Ráadásul ezúttal motorosok és az autósok nagyon jól megfértek egymás mellett, hiszen valamennyi rendezvényen résztvevő a versenypályára is felmehetett. Az idei évben sokadszor adunk otthont motoros programoknak, sőt a gyorsasági országos bajnokság is visszatért hozzánk, így végleg a lezárt múlté lehet az a vélemény, hogy a Hungaroring csak és kizárólag az autósok rendezvényei számára ad otthont” – jelentette ki Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese, aki Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke mögött szintén körbemotorozott a legendás aszfaltcsíkon.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*