Visszaszámlálás indul!

box plakat augusztus A2 0815.inddMár csak egyet kell aludni és péntek 13., vagyis kezdődik a Magyar Estnek keresztelt Ferobox Event gála, amelyen két magyar bajnoki címmérkőzés és hat előmérkőzés lesz látható, melyeket a Sport Televízió természetesen ezúttal is élőben közvetít  Budapestről.

 Teltházas közönség várható péntek 13-án a Barba Negrában,hiszen jegyek már két nappal a gála előtt is csak korlátozott számban kaphatók a legolcsóbb kategóriából.

Hosszú kihagyás után ismét szorítóba lép a veretlen cirkálósúlyú magyar bajnok Nagy Sándor, aki címének megvédésére készül Faur Csaba ellen. A rendőrből lett ökölvívó márciusban Szentesen egy emlékezetes mérkőzésen hódította el a magyar bajnoki övet.

 Kovács ‘Vipera’ Attila is magyar bajnoki övért bokszolhat nagyváltósúlyban. Kijárt már ez a címmeccs a világbajnoki álmokat szövögető bokszolónak, hiszen 2009 óta nem talált legyőzőre, pedig honfitársai mellett orosz, szerb és nicaraguai ellenfele is volt. A győri bokszoló most hivatalosan is súlycsoportja abszolút egyeduralkodójává válhat hazánkban.

 De rajtuk kívül a Ferobox Event többi ökölvívójáért is szurkolhatunk, hiszen szorítóba lép harmadik profi mérkőzésén a kecskeméti Baranyi Richárd,  izgalmas meccs elé néz Baran Attila – Pintye Szabolcs ellen -, a frissen igazolt Bozai Gyula is bemutatkozik új csapatánál és természetesen láthatjuk még a kispehelysúlyú Bedák Zsoltot is.

„Az biztos, hogy nekünk szeptemberben is szerencsét hoz a péntek  13, hiszen rendkívül izgalmas gálára van kilátás, melyet ismét élőben közvetít a Sport Televizió.”– mondta a Ferobox társtulajdonosa Bertók Róbert.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*