Viktor Janukovics adott személyesen utasítást arra, hogy nyissanak tüzet a tüntetőkre

Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfő személyesen adott parancsot arra február 20-án, hogy a biztonsági erők nyissanak tüzet a kijevi tüntetőkre – tájékoztatta az UNIAN hírügynökséget az ukrán főügyészség sajtószolgálata Oleh Mahnickij főügyészre hivatkozva.

    A hírügynökség honlapján csütörtökre virradóra megjelent jelentés szerint Janukovics saját hivatalán, a belügyminisztériumon és a nemzetbiztonsági szolgálaton (SZBU) keresztül adott ilyen utasítást.     A nyomozás során fény derült arra, hogy tüntetőkre a Berkut nevű belügyi rohamegység fegyveresei lőttek az Ukrajna szálloda tetejéről. Tovább folyik a vizsgálat azokkal a hírekkel összefüggésben, hogy más kijevi épületek tetejéről is a tüntető tömegbe lőttek.     A Berkut létrejötte óta az osztag tagjainak felhatalmazásuk volt lőfegyverek, így mesterlövész-puskák használatára is.     Az UNIAN szerint már őrizetbe vették az új hatalom által feloszlatott Berkut három volt tagját, illetve további hatot kihallgatnak a hatóságok. Várhatóan az utóbbiakat is gyanúsítottaknak fogja minősíteni az ügyészség, illetve kihallgat még négy kommandóst, akiknek feltehetően ugyancsak közük volt a kijevi Majdanon történt orvtámadásokhoz.     Az ügyészség tájékoztatása szerint vizsgálják azoknak az információknak a helytállóságát is, amelyek szerint a tüntetők meggyilkolásához köze volt az SZBU alárendeltségében lévő Alfa-osztagnak is.     Az ügyészség sajtószolgálata hangsúlyozta, hogy a főügyészség korábbi vezetése megsemmisített minden dokumentumot és bizonyítékot, ezért az ügyészségnek újra fel kellett térképeznie a február 20-i események hátterét és körülményeit.         A Viktor Janukovics elnök elleni kijevi zavargások végnapjaiban, február 20-án a kormány és a rendszerellenes tüntetők is arról adtak hírt, hogy a központi tér, a Majdan környéki épületek tetejéről mesterlövészek lövik a tömeget. Továbbra sem tudni pontosan, hogy a lesből támadó fegyveresek pontosan hány ember életét oltották ki. Ukrajna új Nyugat-barát vezetése március elején tényfeltáró parlamenti bizottság felállítását kezdeményezte az orvlövészek által elkövetett gyilkosságok kivizsgálására.     Az új ukrán vezetés Andrij Parubijt, a Majdanon (Kijev főterén) szervezett önvédelmi egységek korábbi parancsnokát akarta megbízni a bizottság vezetésével. Parubij a Haza párt (Batykivscsina) politikusa, akit az új kijevi hatalom a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBUO) vezetésével bízott meg. Olekszandr Jakimenko, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) volt vezetője ugyanakkor egy orosz tévének nyilatkozva azt állította, hogy a Parubij által ellenőrzött épületből lőttek a tüntetőkre és a rendőrökre a februári események idején.     Hennagyij Moszkal, az ukrán parlament szervezett bűnözéssel és korrupcióval foglalkozó bizottságának helyettes vezetője február végén azt mondta, hogy egy krími különleges osztag orvlövészei gyanúsíthatók a kijevi tüntetők elleni orvtámadásokkal.
http://www.unian.net/politics/903462-prikaz-rasstrelivat-mitinguyuschih-otdaval-yanukovich-gpu.html http://www.unian.net/politics/903458-gpu-zaderjala-berkutovtsev-kotoryih-podozrevayut-v-rasstrelah-na-maydane.html

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*