Verstappen ismét nyeregben

Max Verstappen visszavette a stafétát Imolában, s megnyerte az Emilia Romagna Forma-1-es Nagydíjat, zsinórban harmadjára. A második helyen a „Nap Pilótája”, Lando Norris ért célba azután, hogy az utolsó körökben közel került ahhoz, hogy megelőzze Verstappent. A bronzérmes helyre Charles Leclerc kormányozta célba a piros Ferrarit a csapat hazai futamán.

„Az egész verseny alatt teljes gázzal hajtottam, hogy megpróbáljam sokáig kihúzni a közepes abroncsokon, amelyeken erősek voltunk. A kemény gumikon küzdöttem, főként az utolsó 10-15 körben, mivel már nem volt tapadásom és sokat csúszkáltam. Lando közeledett, így az utolsó 10 körben nagyon nyomtam a gázt, és ez nagyon nehéz volt, hiszen a gumijaim már nem tapadtak és mégis maximumon kellett mennem. Nem engedhettem meg, hogy hibázzak, s szerencsére nem is hibáztam, így szuper boldog vagyok a győzelem miatt.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

Már-már úgy tűnt, hogy az imolai versenyhétvége összes izgalmas pillanata a szombati időmérő edzésre korlátozódott, mikor a vasárnapi futam záró köreiben mégis nagy csata szemtanúi lehettünk. A második helyen autózó Lando Norris ugyanis alig hét tizedre megközelítette a versenyben vezető Max Verstappent, s ha néhány körrel hosszabb lett volna a verseny, talán meg is előzte volna.

Norris mögött a Tifosi nagy örömére Charles Leclerc ért célba, így a pirosba öltözött tömegek ünnepelhettek a dobogó alatt. Oscar Piastri és Carlos Sainz követte a dobogósokat a negyedik és ötödik helyen. A McLaren egyértelműen jó formában van, s most már tűkön állva várják a rajongók, hogy mikor jön egy újabb győzelem valamelyik papaja színekbe öltözött pilótától. A Mercedes ismét a negyedik erő volt. Lewis Hamilton és George Russell a hatodik és hetedik helyet tudta csak elcsípni a Mercedes fejlesztési csomagjának második részével autózva.

Bár nem volt baleset a futam során, Alexander Albon így is kiállni kényszerült autójának egy rosszul rögzített kereke miatt. Fernando Alonso bal első kereke egy ponton kigyulladt, de a menetszélben végül elaludt és a spanyol folytatta a versenyt, ha nem is túl sikeresen. Már az időmérő sem sikerült fényesen a 42 éves pilóta számára, hiszen a 19. helyre kvalifikálta magát. Így csapata amellett döntött, hogy változtatásokat hajt végre az autóján, ami miatt a bokszutcából tudott csak elrajtolni. Végül csak a hátsó, 19. helyet tudta megszerezni, miközben Lance Stroll a kilencedik lett.

Sergio Perez nem büszkélkedhet mostani teljesítményével. Csapattársa győzött, ő pedig csak a nyolcadik lett. Az első tizet Juki Cunoda zárja az RB-vel. A japán ismét pontszerző lett, miközben Daniel Ricciardo csak a tizenharmadik helyen zárta a 63 körös futamot.

Folytatás jövő hétvégén (2024. május 26.) Monaco utcáin. 2023-ban Max Verstappen nyerte az esőáztatta Monacói Nagydíjat, s a jelenlegi erőviszonyokat látva, ez idén sem lesz másként.

2024-es Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj eredménye

  1. Max Verstappen Red Bull + 1:25.25.252
  2. Lando Norris McLaren + 0.725
  3. Charles Leclerc Ferrari             + 7.916
  4. Oscar Piastri McLaren + 14.132
  5. Carlos Sainz Ferrari + 22.325
  6. Lewis Hamilton Mercedes + 35.104
  7. George Russell Mercedes + 47.154
  8. Sergio Perez Red Bull + 54.776
  9. Lance Stroll Aston Martin + 1:19.556
  10. Juki Cunoda RB                         + 1 kör
  11. Nico Hülkenberg Haas + 1 kör
  12. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
  13. Daniel Ricciardo RB                                     + 1 kör
  14. Esteban Ocon Alpine + 1 kör
  15. Guanyu Zhou Kick Sauber + 1 kör
  16. Pierre Gasly Alpine                         + 1 kör
  17. Logan Sargeant Williams                         + 1 kör
  18. Valtteri Bottas Kick Sauber + 1 kör
  19. Fernando Alonso Aston Martin + 1 kör
  20. Alexander Albon Williams Nem ért célba

A világbajnokság állása

Pilóták:

  1. Max Verstappen 161 pont
  2. Charles Leclerc 113 pont
  3. Sergio Perez 107 pont
  4. Lando Norris 101 pont
  5. Carlos Sainz 93 pont
  6. Oscar Piastri 53 pont
  7. George Russell 44 pont
  8. Lewis Hamilton 35 pont
  9. Fernando Alonso 33 pont
  10. Juki Cunoda 15 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 268 pont
  2. Ferrari 212 pont
  3. McLaren 154 pont
  4. Mercedes 79 pont
  5. Aston Martin 44 pont
  6. RB               20 pont
  7. Haas     7 pont
  8. Alpine 1 pont
  9. Williams   0 pont
  10. Kick Sauber                 0 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/