Ausztrália, a várva várt szezon első állomása

Hosszú téli szünetet követően a Forma-1-esek a hétvégén ismét akcióba lendülnek. Idén ismét az Ausztrál Nagydíjjal nyit Melbourne-ben a Forma-1-es versenyszezon. Korán kell felkelnie a magyar rajongóknak, európai idő szerint, hajnalban láthatjuk a 2025-ös mezőny debütálását éles körülmények között. Idén a tavalyinál eseménytelenebb volt az uborkaszezon, a londoni össznépi bemutatót és a téli tesztelést megelőzően nagyobb durranás nem volt. Viszont régóta nem látott várakozás előzi meg az idei Forma-1-es szezont, miután tíz csapatból nyolc új pilótafelállással vág neki az évnek.

A londoni bemutatóval kapcsolatban felemás vélemények voltak. Inkább showműsorra hasonlított az esemény, ahol rövid időre bemutatták magukat a csapatok pilótái és láthattuk az autók új festését is. Bahreinben egy kicsit nagyobb rálátásunk volt az idei erőviszonyokra, de ebből nem lehet vérre menő következtetéseket levonni. A legnagyobb meglepetést talán a Williams szereplése okozta, amelyik a középmezőny tetején végzett.

Ausztrália híres arról, hogy itt mindig történik baleset, elég csak a tavalyelőtti káoszos futamra gondolni. 2024-ben sem telt el Ausztrál Nagydíj baleset nélkül, bár sokáig úgy tűnt, hogy ez a trend megszakad. Viszonylag nyugodt verseny szemtanúi lehettünk egészen az utolsó körig. Akkor viszont nagyon összetört George Russell autója. A brit szerint az előtte haladó Fernando Alonso féktesztelte őt, s emiatt a hatos kanyarnál belerohant a falba.

A mezőny tagjai által nagyon kedvelt ausztrál helyszín volt annak idején a koronavírus járvány nagy vesztese, hiszen 2020-ban már minden készen állt a futam lebonyolítására, mikor világszerte kirobbant a járvány és le kellett fújni a hétvégét. Ezután már a szezonkezdő helye is ugrott, egészen mostanáig. Öt év kihagyást követően idén ismét a kenguruk földjén nyit a szezon Bahrein helyett. Utóbbi így sem lehet elégedetlen, hiszen a Forma-1-es szezont megelőző tesztelést idén is a Perzsa-öbölben található országban rendezték. A Ramadán megkezdődött, így ebben az időszakban nem rendeznek versenyeket arab országokban, így Bahreinben sem, amely idén április közepén, a negyedik helyszínként kerül sorra.

Bár nagyon sokat kell érte utazni, az Ausztrál Nagydíjat a mezőnyben mindenki nagyon szereti. A Melbourne-i egy nehéz utcai pálya, amelynek eddig nem volt igazán jó a tapadása. A kétéves kihagyás során felújították a Melbourne-i aszfaltcsíkot és durva összetételű, koptató aszfaltot raktak le.

A március harmadik vasárnapján zajló verseny közelebb hoz majd minket az idei autók teljesítményéhez, de el kell telnie jó pár versenynek, mire az autók teljesítményéről szóló tényleges kép kitisztul majd.

S mi történt az Ausztrál Nagydíjon tavaly? Kettős Ferrari-győzelem született, ahol a vakbélműtétjéből felépülő Carlos Sainz állhatott a dobogó legfelső fokára. A második helyezett Charles Leclerc mögött Lando Norris gurult célba harmadikként. Ez a pozíciót a brit pilóta csapattársának köszönhette, aki csapatutasításra helyet cserélt vele.

Oscar Piastri idén minden bizonnyal azon lesz, hogy hazai futamán dobogóra álljon. Hogy melyik fokára, az már csak rajta múlik. Mindenesetre a McLaren potens autót tesz idén is pilótái alá, így ez okot adhat a bizakodásra az ausztrál pilóta számára. Ezen kívül mindenki nulláról kezd idén a papaja csapatnál, vagyis a szezon végéig nem kell segítenie a 23 éves pilótának tapasztaltabb brit csapattársát.

Piastri nem egyedüli ausztrálként szeretné letenni névjegyét a szezonnyitó futamon. Mick Doohan ötszörös gyorsasági motoros világbajnok fia, Jack Doohan is teljes állásban versenyez idén az Alpine-nál.

S emellett ne feledkezzünk meg a Red Bullnál versenyző Liam Lawsonról sem, aki bár nem ausztrál, de a nem túl távoli Új-Zélandról származik, így minden bizonnyal ő is hazainak érzi majd ezt a futamot. Újoncként nem lesz könnyű dolga a négyszeres világbajnok Max Verstappen mellett, de tudja, hogy mint minden újoncnak, neki is bizonyítania kell, hogy a helyén maradhasson.

Négy újoncot is köszönthetünk a mezőnyben. Gabriel Bortoleto, Isack Hadjar, Kimi Antonelli és Jack Doohan bizalmat kapott csapatától, hogy megmutassa mire lesz képes főállásban a tapasztalt versenyzők mellett. Utóbbi kis előnyben van a többiekhez képest, hiszen 2024-ben, a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon már rajthoz állhatott, s végül a 15. helyen ért célba.

Ne gondoljuk azonban, hogy a híres és sikeres apával és kitűnő lehetőségekkel rendelkező fiatal pilóta szerencsés helyzetben van. Flavio Briatore ugyanis leszerződtette az Alpine-hoz tavaly a Williamsnél eredményesen bemutatkozó Franco Colapintót is. Utóbbinak év végén Carlos Sainz érkezése miatt távoznia kellett a grove-i csapattól. Az Alpine olasz tanácsadója utalásokat tett rá, hogy amennyiben az ausztrál fiatal nem hozza az eredményeket a szezon elején, azonnal lecseréli a részéről favorizált Colapintóra.

A verseny és a pálya

Idén a 39. Ausztrál Nagydíjat rendezik meg, Ebből a 39-ből ez lesz a 28. futam Melbourne-ben. Ausztráliában rendeztek futamot Adelaide-ben is, de 1996-tól kezdve az Albert Park ad otthont az Ausztrál Nagydíjnak, s ez így is marad 2035-ig. Eddig van ugyanis szerződése a helyszínnek Forma-1-es verseny rendezésére. Az F2 és F3-as szériák is itt indítják a szezont. Napos időjárás várható a hétvége nagy részében. A 30 fok feletti szombati időjárás után durva lehűlés várható vasárnapra. Jelen állás szerint 20-21 fok körüli hőmérsékletet és esőt jósolnak vasárnapra Melbourne-ben.

Az Ausztrál Nagydíj szervezői nem tétlenkedtek a pandémiás időkben. A pályán jobb előzési lehetőségeket alakítottak ki, több kanyart is kiszélesítettek és két lassú kanyart átvágtak. 1995 óta először az egész pályát teljesen újraaszfaltozták. Az addigi szűk bokszutcát jelentősen kiszélesítették, így az ottani sebességkorlátot 20 km/órával meg lehetett emelni.

Az 58-körös Ausztrál Nagydíj március 16.-án helyi idő szerint 15.00 órakor (nálunk reggel 5-kor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,278 km, a teljes versenytáv 306,124 km. A pályarekordot Charles Leclerc tartja 2024-ből, ideje 1 perc 19,813 másodperc.

Csapatok és pilóták– 2025

 

McLaren                                         Lando Norris

                                                           Oscar Piastri

Ferrari                                            Lewis Hamilton

                                                           Charles Leclerc

Red Bull                                          Max Verstappen

                                                           Liam Lawson

Mercedes                                         George Russell

                                                           Andrea Kimi Antonelli

Aston Martin                                  Lance Stroll

                                                           Fernando Alonso

Alpine                                              Pierre Gasly

                                                           Jack Doohan

Haas                                                 Esteban Ocon

                                                           Oliver Bearman

Racing Bulls                                   Juki Cunoda

                                                           Isack Hadjar

Williams                                          Carlos Sainz

                                                           Alexander Albon

Kick Sauber                                               Nico Hülkenberg

                                                           Gabriel Bortoleto

2025-ös Forma-1-es versenynaptár

 

  1. 2025. március 16. Ausztrál Nagydíj, Melbourne

március 23.                 Kínai Nagydíj, Sanghaj – sprintfutam

április 6.                      Japán Nagydíj, Szuzuka

április 13.                    Bahreini Nagydíj, Szahír

április 20.                    Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda

május 4.                      Miami Nagydíj, Miami – sprintfutam

május 18.                    Emilia Romagna Nagydíj, Imola

május 25.                    Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

június 1.                      Spanyol Nagydíj, Barcelona

            június 15.                    Kanadai Nagydíj, Montreál

            június 29.                    Osztrák Nagydíj, Spielberg

            július 6.                       Brit Nagydíj, Silverstone

július 27.                     Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps – sprintfutam

            augusztus 3.                Magyar Nagydíj, Hungaroring

            augusztus 31.              Holland Nagydíj, Zandvoort

            szeptember 7.             Olasz Nagydíj, Monza

szeptember 21.           Azerbajdzsáni Nagydíj, Baku

október 5.        .           Szingapúri Nagydíj, Marina Bay

            október 19.                 USA Nagydíj, Austin – sprintfutam

október 26.                 Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikó

november 9.                Sao Paulói Nagydíj, Interlagos (Brazília) – sprintfutam

november 22.              Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas

november 30.              Katari Nagydíj, Losail – sprintfutam

december 7.                Abu-dzabi Nagydíj, Yas Marina

Forrás: facebook.com/amberprkft/