Várakozáson felül teljesített a Hungexpo Zrt. tavaly

Ganczer Gábor vezérigazgató  Fotó: Juhász Melinda/www.amdala.hu

Ganczer Gábor vezérigazgató
Fotó: Juhász Melinda/www.amdala.hu

A terveket felülteljesítve, több mint 5 milliárd forint árbevételt ért el a Hungexpo Zrt. tavaly, 30 százalékkal meghaladva a 2014-es eredményt – mondta Ganczer Gábor vezérigazgató kedden a társaság évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten.

    Hangsúlyozta: a viszonyítási alapként szolgáló előző páratlan évhez, 2013-hoz képest jelentősen, 60 százalékkal nőtt a zrt. bevétele. A 2015. évi árbevétel 51 százaléka saját szervezésű kiállításokból, 45 százaléka külsős rendezvényekből, 4 százaléka egyéb tevékenységből származott.
    Tavaly több mint 500 ezer látogató kereste fel a vásárközpontban a rendezvényeket, a kiállítók több mint 100 ezer négyzetméter területet béreltek, a Hungexpo megnövekedett teljesítményének eredményeként pedig a társaság alkalmazottainak számát 15 százalékkal növelte – fejtette ki a részleteket Ganczer Gábor.     A Hungexpo Zrt. vezérigazgatója szerint a tavalyi növekedés részben annak köszönhető, hogy visszatért a kiállítói kedv, 2016 pedig remélhetőleg az erősödés és a bővülés éve lesz. Összesen 23 kiállítást rendeznek a vásárvárosban, illetve kiemelt figyelmet kap majd a gasztronómia és a turizmus.     Elmondta: januárban már két nemzetközi rendezvénynek adott helyt a vásárközpont, a konferenciák összesen 4400 látogatót vonzottak. Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezik az AgromashExpo agrárkiállítást, a FeHoVa fegyver, horgászat, vadászat kiállítást, valamint a Sirha nemzetközi élelmiszeripari, cukrász, sütőipari és vendéglátó-ipari szakvásárt – részletezte a társaság elképzeléseit a vezérigazgató.     Mindemellett öt év után most ősszel először ismét megrendezik a BNV-t, továbbá a vásárközpont ad otthont az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) éves kongresszusának – mondta Ganczer Gábor.     Az eseményen kiosztott tájékoztató szerint a január 27-30. között nyitva tartó AgromashExpón 38 ezer négyzetméteren, 9 pavilonban jelennek meg kiállítók. Az érdeklődésre tekintettel idén először 2 napos jegyeket is árusít majd a Hungexpo, a rendezvény megnyitóján pedig átadják a Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díjakat.     A sajtótájékoztatón a Hungexpo vezérigazgatója szólt arról is, hogy február 18-án nyit és négy napon át fogadja az érdeklődőket a FeHoVa és a Budapest Boat Show kiállítás. A múlt évben 270 kiállító vonultatta fel termékeit, és összesen 57 ezren váltottak jegyet a FeHoVára, ezért a horgászok idén még nagyobb területet kapnak.

Forrás:MTI