Vajda Attila 5000 méteren is induló

Egyedül Vajda Attila tudta megismételni az első válogatón nyújtott teljesítményét és megnyerte a szolnoki második válogatót, férfi és női kajakban azonban külön verseny várhat a két mai győztesre, Csay Renátára és Ceiner Benjáminra is 5000 méteren.
kajak

Embert próbáló melegben, délután fél kettőkor vágtak neki a versenyzők az 5000 méteres számoknak. Először a férfi kajakosok rajtoltak el, és néhány száz méterrel a start után igen erős boly alakult ki az élen, amelyben benne volt Ceiner Benjámin, Schenk Áron, Csontos Csaba, Gere Bálint és Janza Richárd is. Váltott vízen haladtak a versenyzők, csak egy körrel a vége előtt állt az élre Ceiner Benjámin. Kiss István tanítványát az utolsó 100 méteren hiába próbálták utolérni a többiek, visszaverte a támadásokat és viszonylag simán nyert a Vasas versenyzője, Schenk Áron és saját csapattársa, a szám tavalyi világbajnoki indulója, Csontos Csaba előtt.
„Ez volt az utolsó sanszom a hétvégén, boldog vagyok, de nem felhőtlenül – mondta Ceiner Benjamin. – A keddi szétlövésre nagyon össze kell magam szednem, még talán jobban is, mint ma, hiszen az egész szezonban kiváló formát mutató Kammerer Zoltán nyerte az első válogatót és úgy hallottam, hogy érdekli a szám, vagyis versenyeznem kell ellene.”

Vajda Attila és Varga Dávid mai szereplése egyáltalán nem okozott meglepetést, ők végeztek az első, illetve a második helyen az első válogatón is C-1 5000 méteren és ezúttal is összedolgoztak. Közel rajtoltak egymáshoz és keresték a másik társaságát a mezőnyben, gyorsan megléptek a többiektől és ketten végig vezetve, váltott vízen kenuztak a célig. A hajrát az olimpia bajnok bírta jobban, így két válogató megnyerésével – az ezer egyes ellett – ebben a számban is kvalifikálta magát a világbajnokságra.
„Ilyen UV sugárzás mellett, ekkora hőségben versenyezni az élsportolóknak sem egy leányálom – mondta Vajda Attila. – Dáviddal még a futam előtt felmértük az erőviszonyokat és megbeszéltük, hogy együtt megoldjuk „okosban”. Nem akartunk belehalni, de jó iramot mentünk és a végére hagytuk a döntést, a finis pedig nekem sikerült jobban.”

Női K-1 5000 méteren is két versenyző csatáját várta a publikum, de a futam másként alakult. Csay Renáta lett a győztes, akinek meglepetésre nem az első válogatót megnyerő Medveczky Erikával kellett harcolnia az aranyéremért, mert utóbbi felakadt egy félig leeresztett gumimatracon, lemaradt és már esélye sem volt felzárkózni az élbolyra. A sokszoros maratoni világbajnok kajakos így sem nyert könnyen, Horváth Noémivel és Mihalik Sárával kellett „lemeccselnie” a második válogató megnyeréséért.

„Attól függetlenül, hogy maratonista vagyok, most az iram volt a gyengém, a fiatalokhoz képest inkább gyors voltam, csak az utolsó métereken dőlt el ez a verseny – mondta Csay Renáta. – Nagyon jók voltak az ellenfelek, megnehezítették a dolgom. Megpróbálom levonni a tanulságokat és a legjobb formámat hozni a keddi szétlövésen Erikával szemben.”

A hétvége eredményei alapján elviekben hat számban (női K-1 200 m és K-1 5000 m, férfi K-1 500 m, K-1 5000 m, férfi C-1 és C-2 500 m)  kellene szétlövést rendezni, de Storcz Botond felnőtt vezetőedző csak a hétfői szakmai bizottsági ülés után dönt arról, hogy mely számokban lesz különverseny.