Bejelentette visszavonulását a kajakos Szabó Gabriella

Bejelentette visszavonulását Szabó Gabriella háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok kajakos.

    A 33 éves sportoló csütörtökön, sajtótájékoztató keretében közölte döntését Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke és Őze István, az Újpesti Torna Egylet klubigazgatója társaságában.
    Az esemény elején a megjelentek egyperces néma felállással emlékeztek a szerdán, illetve csütörtökön elhunyt két háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóra, Kárpáti Györgyre és Benedek Tiborra.
    Szabó Gabriella azt mondta, hogy hosszú ideje érlelődött benne ez a döntés.
    “Az utolsó olimpiai ciklus nem úgy sikerült, mint a korábbi három és az én életembe drámaként köszöntött be a tokiói játékok elhalasztása. Két hónapig húztam a döntést, de végül arra jutottam: sem magammal, sem a következő évi párostársammal nem szeretném megtenni azt, hogy esetleg labilis alapokon álljak. Így végül úgy határoztam, lezárom a mögöttem lévő 25 évet” – fogalmazott elcsukló hangon a sportág örökös bajnoka.
    Hozzátette: nehéz volt meglépnie ezt, mert nagyon szeret kajakozni, de a jövőben is szeretne a sportág közelében maradni.
    “Remélem, hogy hasznos tagja leszek a kajak-kenus családnak, mindenkinek szívesen segítek. Egyelőre még nem tudom, mire leszek alkalmas, de bízom benne, hogy előbb-utóbb megtalálom a helyemet”. – mondta.  
    Storcz Botond, a válogatott volt szövetségi kapitánya, maga is háromszoros ötkarikás aranyérmes, azt mondta Szabó Gabrielláról, hogy nem szívesen lett volna az ellenfele.
    “Jellemezte egyfajta pimaszság, magabiztosság, amely abból fakadt, hogy minden egyes versenyre nagyon alaposan felkészült. Számomra megnyugtató volt, hogy olyan vezérevezős ült a női négyesben, akitől tartottak a riválisok. Most lezárt egy korszakot, amelytől nemcsak ő, hanem az egész sportág gazdagabb lett.” – fogalmazott Storcz, aki felidézte azt a pillanatot, amikor a gyermek Szabó Gabriella még sorban állt nála autogrammért, s hozzátette, hogy most majd ő kér tőle egyet.
    Hüttner Csaba, jelenlegi szövetségi kapitány szerint Szabóban mindig lehetett bízni, lehetett rá számítani, s erre jó példa volt a riói páros győzelem, amely előtt nem sokkal Kozák Danuta megbetegedett.
    “Gabi végig ott volt mellette, és közösen sikerült nyerniük” – emlékezett.
    Vékássy Bálint, a MOB főtitkára, korábbi kajakos elárulta, hogy sokat beszélget volt sportolókkal arról, milyen volt a visszavonulás, és mindannyian azt mondták, nem volt könnyű.
    “A MOB sportolói bizottságának tagjaként Gabi nagyon aktív és ezt nagyon szeretjük. Minden olyan képesség birtokában van, amely egy sikeres civil életre predesztinálja. Az egyik legfontosabb ilyen tulajdonsága az alázat. A MOB részéről minden segítséget meg fogunk adni neki és továbbra is számítunk rá az olimpiai mozgalomban” – fogalmazott.
    Őze István és Schmidt Gábor egy-egy virágcsokor kíséretében gratulált a sportolónak a pályafutásához és sok sikert kívántak neki a folytatáshoz.  
    A csapathajó-specialista Szabó Gabriella a KSI-ben (1995-2006) kezdett kajakozni, majd a Dunaferr SE (2006-2008), a Bp. Honvéd (2008-2019) és végül az UTE (2019-2020) versenyzője volt. Pályafutása legnagyobb sikereit a 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpián érte el: előbbin négyesben, utóbbin pedig párosban, illetve négyesben szerzett aranyérmet – mindhárom győzelme alkalmával csapattársa volt az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta. Az ötkarikás játékokról még egy érme van, 2008-ban, Pekingben ugyancsak a kvartett tagjaként második lett. A világbajnokságokon kilencszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára és van még egy-egy ezüstje és bronza is, míg a kontinensviadalokon 9-3-1 volt a mérlege. A sikereit kizárólag párosban és négyesben aratta, jellemzően vezérevezősként.

Forrás:MTI