V4-csúcs – Az ukrajnai helyzetről tárgyaltak a kormányfők

Közös nyilatkozatot fogadtak el Budapesten a visegrádi országok miniszterelnökei az ukrajnai helyzettel foglalkozó rendkívüli találkozójukon, ami tartalmazza a négy ország javaslatait – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán késő este Budapesten, a visegrádi országok kormányfőinek közös sajtótájékoztatóján.

    

Bohuslav Sobotka cseh, Donald Tusk lengyel, Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök (b-j) a rendkívüli visegrádi miniszterelnöki csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatón az Országház Delegációs termében 2014. január 29-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Bohuslav Sobotka cseh, Donald Tusk lengyel, Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök (b-j) a rendkívüli visegrádi miniszterelnöki csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatón az Országház Delegációs termében 2014. január 29-én.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

A kormányfő elmondta: azért kérték Csehország és Szlovákia miniszterelnökét, hogy csatlakozzon a lengyel-magyar kormányfői csúcs befejeztével hozzájuk, hogy megbeszélhessék, milyen közös lépéseket tudnak tenni az egyre komolyabbá váló ukrán helyzet megoldásának segítéséhez.     Orbán Viktor elmondta: a felek megállapodtak a belügyminiszterek sürgős találkozójában is.     “Mi szomszédos országok vagyunk, szomszédos régiót képviselünk, ezért nekünk föl kell készülni a nehéz helyzetekre is, ezért indokolt, hogy a belügyminiszterek találkozzanak egymással és egyeztessék a lépéseiket” – fogalmazott.     Elmondta azt is, hogy az ukrajnai helyzet miatt operatív törzs létrehozására kérte Pintér Sándor belügyminisztert, és szerdán arra utasította, “készítse fel az országot arra a helyzetre, hogyha Ukrajnában a dolgok nem a kedvező kibontakozás irányába mutatnak”.     Hangsúlyozta: “az Ukrajnával kapcsolatos európai viták többé nem arról szólnak, hogy merre is orientálódik Ukrajna, ki van börtönben és ki nincs, kiengednek-e onnan egy volt miniszterelnököt (…) ezek továbbra is fontos kérdések, de a dolgok most komolyabbra fordultak, mindaz, ami Ukrajnában történik, az a mi határaink mentén történik”. Hozzátette: ezért volt szükség a szerda esti egyeztetésre.     Donald Tusk lengyel miniszterelnök kulcskérdésnek nevezte, hogy Európa ne fordítson hátat Ukrajnának azért, mert ott most nagyon nehéz helyzet alakult ki.     Európának “bölcs elszántsággal” segítenie kell Ukrajnának – az ukrán kormánynak és az ellenzéknek egyaránt – megoldást találni – jelentette ki Tusk.     A visegrádi országcsoport tagjai Brüsszelben az európai partnerekkel tárgyalva szorgalmazni fogják, hogy az EU fogalmazzon meg ajánlásokat, hogy Ukrajna “biztonságosan ki tudjon lábalni” a jelenlegi helyzetből – mondta.     Kiemelte: a legfontosabb jelenleg az, hogy sikerüljön megelőzni “drámai helyzet” kialakulását Ukrajnában.     Rámutatott arra is, hogy a V4-ek országai közül három szomszédos Ukrajnával, ezért kiemelten érdekeltek a helyzet rendeződésében.     Robert Fico szlovák miniszterelnök méltatta, hogy a négy visegrádi ország közös kommunikációban állapodott meg Ukrajnával kapcsolatban. A pozsonyi kormány vezetője kiemelte: fontos elítélni az erőszakot, és hogy Ukrajna “békés, demokratikus úton haladjon”.     Egyúttal úgy vélekedett, Ukrajnának meg kell oldania belső ügyeit. Ennek érdekében belső párbeszédnek kell folynia a kormány és “a legitim, megválasztott ellenzék” között, de a radikálisokat ki kell zárni ebből a folyamatból.     Bohuslav Sobotka cseh kormányfő, aki épp szerdán tette le hivatali esküjét és pár órával ezt követően vett részt a V4-ek találkozóján, azt mondta: az új cseh kormánynak érdekében áll az együttműködés a V4-es csoporton belül.     Úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy a V4-ek ukrán krízishez való hozzáállásának rendkívüli mértékben hatással kell lennie az Európai Unió Ukrajnával szembeni viszonyára. Üdvözölte, hogy nagyon gyorsan, egyszerűen, világos álláspontot alakítottak ki a kormányfők.     Úgy vélte: a tárgyalás lehetővé tette az információcserét, a Cseh Köztársaság pedig kész részt venni a megegyezett koordinációban, annak érdekében, hogy felkészüljenek minden lehetőségre az ukrán helyzetet illetően.     Támogatjuk a megnyugvást, az ukrán krízis békés megoldását – fogalmazott Sobotka, hozzátéve, hogy a V4-ek is ezt az álláspontot képviselik.     Ukrajnában tavaly novemberben kezdődtek a tüntetések, amikor a kijevi kormány váratlanul megszakította az Európai Unióval előkészített társulási megállapodásról szóló tárgyalásokat. A kijevi parlamentben január 12-én elfogadott, a tüntetéseket korlátozó törvény is hozzájárult ahhoz, hogy a tüntetések az elmúlt napokban radikalizálódtak. A parlament kedden visszavonta a törvényt, Mikola Azarov kormányfő pedig felajánlotta lemondását, amit Viktor Janukovics elnök el is fogadott. Az ellenzék nem tartja elegendőnek Mikola Azarov ukrán miniszterelnök lemondását, Viktor Janukovics és a teljes vezetés távozását követeli.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*