Üzenet Rogán Antalnak- az ügy nagyon is komoly és végleges lehet a beutazási tilalom

André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője háttérbeszélgetést tart az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatban a fővárosi Bank Centerben 2014. október 20-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője háttérbeszélgetést tart az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatban a fővárosi Bank Centerben 2014. október 20-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Hat érintettje van az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalomnak, mind a hatan a kormány alkalmazottai vagy kapcsolatban állnak a kormánnyal – mondta André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivő hétfőn Budapesten.

    A diplomata az amerikai nagykövetség által szervezett beszélgetésen felidézte: először október 6-án vették fel a kapcsolatot a Külgazdasági és Külügyminisztériummal (KKM) az ügyben. Az ügyvivő akkor Magyar Levente államtitkárral beszélt, neveket – mint mondta – nem adott át, de jelezte, hogy közvetlenül megkeresik az érintetteket.
    André Goodfriend közölte: ez az ügy alapvetően az érintettekre és az amerikai kormányra tartozik, de nem akarták, hogy a fejlemények később váratlanul érjék a KKM-t. Később Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel is tárgyalt, és ugyanarról tájékoztatta, mint korábban az államtitkárt.
    Az ügyvivő emlékeztetett: aztán múlt csütörtökön megjelent a Napi Gazdaság online cikke, amelyre a nagykövetség reagált, pénteken háttérbeszélgetésen válaszolt a diplomata a kérdésekre. Azt megelőzően a KKM kérte, hogy tájékoztassa a külügyminisztert a helyzetről.
    André Goodfriend elmondta: sosem adják ki azok nevét, akikkel kapcsolatban úgy döntenek, hogy nem engedik be őket az Egyesült Államokba. Azért értesítették az ügyben az érintetteket, hogy ne fordulhasson elő: akkor derül ki, hogy nem léphetnek be az országba, amikor megérkeznek – magyarázta.
    Hangsúlyozta: jelenleg hat érintettről van szó, de ez a szám változhat, és mind a hatan a kormány alkalmazottai vagy kapcsolatban állnak a kormánnyal.
    Azzal kapcsolatban, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap úgy nyilatkozott: nem tudja eldönteni, hogy “ez most vicc, vagy komoly”, az amerikai diplomata kijelentette: nincs okuk ilyesmivel viccelődni.
    André Goodfriend az ügyben érintett cégekről nem adott tájékoztatást.
    A Napi Gazdaság internetes oldalán csütörtökön azt írta: több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat van, erre válaszul több magyar beutazását korlátozták az amerikai hatóságok. André Goodfriend úgy reagált, hogy nem tud adóhatósági vizsgálatokról, beutazási korlátozásokat pedig azok ellen hoztak, akik korrupcióban érintettek vagy abból hasznot húztak.
    Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján közölte: azt várja az amerikai kormánytól, hogy bocsássa a magyar fél rendelkezésére azokat a hiteles információkat, amelyek alapján megfogalmazta korrupciógyanúját. Kiemelte: ha az amerikai kormány ezt nem teszi meg, magára vonja annak a gyanúját, hogy csak befolyást akar gyakorolni bizonyos ügyekben. A külgazdasági és külügyminiszter szombaton kijelentette: az amerikaiak kormánytagokat nem tájékoztattak arról, hogy ne utazhatnának az Egyesült Államokba.

Forrás:MTI