Ujhelyi István európai fogadóórákon kérdezi a külföldön dolgozó magyarokat

Európa több nagyvárosában tart fogadóórákat a következő hónapokban Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, aki arra vár válaszokat a külföldön dolgozó magyaroktól, hogy mit várnak a magyar politikától.

    Az ellenzéki politikus kezdeményezését kedden, a Sziget fesztiválon jelentette be, ahol fogadóóra-sorozatának első állomását tartja.
    Szerinte a kormány lemondott a külföldön munkát vállaló magyarokról, részben szociális érzéketlenség, részben politikai számítás miatt, hiszen a 600 ezer külföldön dolgozó fiatal nem vett részt az országgyűlési választásokon
    A KSH legfrissebb adatai alapján Magyarország már a “kivándorlók országává vált” – fogalmazott Ujhelyi István, aki mélyen elgondolkodtatónak nevezte, hogy a 19-30 év közötti fiatalok fele, a 30-40 éveseknek pedig harmada külföldön szeretne dolgozni.
    A EP-képviselő hangsúlyozta, fogadóóráin azt szeretné bebizonyítani, hogy lehet segíteni a sok százezer külföldön élő magyarnak. Példaként említette erre a jogsegélyszolgálatot, valamint a külföldön született gyermekek anyakönyvezésének egyszerűsítését. A szocialista EP-képviselő emellett azért is fontosnak nevezte a kapcsolattartást a külföldön élő fiatalokat, mert anélkül elvesztenék érzelmi kapcsolatukat az anyaországgal és később már biztosan nem térnének haza.
    Ujhelyi István tájékoztatása alapján a közeljövőben Londonban, Berlinben, Bécsben, Rómában és Máltán tart fogadóórát.

Forrás:MTI