Új pályázatot írnak ki a Vígszínház vezetésére

Eszenyi Enikő

Eszenyi Enikő

Új pályázatot ír ki a főváros a Vígszínház vezetői posztjára, a megbízatás azonban csak másfél éves időtartamra szól majd – erről csütörtöki ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés.

    Az előterjesztést a képviselők 18 igen szavazattal, 9 nem és 1 tartózkodás mellett fogadták el.     A színházat jelenleg vezető Eszenyi Enikő megbízatása 2014. január 31-én jár le. A vezetői posztra július végén írták ki az első pályázatot, amelyet szeptember végén eredménytelenné nyilvánított a Fővárosi Közgyűlés.     Az előterjesztéshez csatolt pályázati kiírás szerint a Vígszínház új vezetőjének feladatai között lesz a színház művészeti, gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása. A pályázat feltételei között van évente legalább 300 előadás megtartása, saját társulattal legalább évi két bemutató létrehozása. A megtartott előadások legalább 75 százalékának a színház saját produkciójának kell lennie, és – valamennyi játszóhelyet figyelembe véve – átlagosan legalább 70 százalékos látogatottsággal kell működnie.     Az ügyvezetői munkakört 2014. február 1-jétől 2015. június 30-ig töltheti be a nyertes. Az MTI hétfői megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatalnál nem indokolták, miért csak másfél évre szól az új kiírás. Indoklás a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén sem hangzott el.     A pályázati felhívást az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján teszik közzé, a pályázatokat a megjelentetését követő 30 napon belül várják. Az elbírálás határideje a pályázat benyújtását követő legfeljebb 60 nap.     Az előterjesztésben szerepel az is, hogy amennyiben a pályázati eljárás 2014. január 31. napjáig nem zárul le, 2014. február 1-jétől az új ügyvezetővel történő jogviszony létesítéséig a jelenlegi ügyvezetőt, Eszenyi Enikőt bízzák meg az ügyvezetői feladatok ellátásával.     Az álláshelyre kiírt korábbi pályázaton Eszenyi Enikő mellett Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház vezetője indult. Csomós Miklós főpolgármester-helyettes azért kérte szeptemberben a közgyűléstől a pályázat eredménytelenné nyilvánítását, mert egyik pályázó sem érte el a szakmai bizottsági tagok többségének igen szavazatát, mindketten három-három igen szavazatot kaptak. Tarlós István főpolgármester az igazgatói pályázat kapcsán korábban egy interjúban arról is beszélt, hogy mindkét pályázó üzleti tervét kifogásolta a bíráló bizottság.     Eszenyi Enikő az MTI-nek hétfőn azt mondta: az új feltételek mellett is pályázik a posztra. Balázs Péter arra a kérdésre, hogy beadja-e újra a pályázatát az MTI-nek hétfőn úgy válaszolt: “Majd ha eljön az idő, akkor kiderül”.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*