Új gépeket mutat be a Kühne Zrt. az Agromash Expón

Két új, saját tervezésű és gyártású gépet is kiállít a jövő héten kezdődő Agromash Expón a mosonmagyaróvári Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. (Kühne Zrt.), amelynek magágykészítője elnyerte az agráripari kiállítás hazai termékfejlesztési különdíját – tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.

    Süli Csaba kiemelte, hogy a cégnél folyamatos a fejlesztés. A Kühne Zrt. gépei több mint 90 százalékban saját gyártmányok, a hidraulikai elemek kivételével szinte minden a cég üzemegységeiben készül – hangsúlyozta a vezérigazgató.
    Kifejtette: a mosonmagyaróvári Kühne Zrt. nyeresége 2014-ben mintegy 370 millió forint, a belföldi értékesítés nettó árbevétele pedig közel 2,5 milliárd volt. Ezekhez képest a tavalyi adatok néhány százalékos emelkedést mutatnak – közölte.
    Süli Csaba kitért arra is, hogy 2020-ig szeretnék megduplázni a mezőgazdasági gépek értékesítését. A Kühne Zrt. és a Kravtex Kereskedelmi Kft. alkotta cégcsoport ugyanis 1999 óta gyárt Credo buszokat, és ez biztosítja a mosonmagyaróvári gépgyár bevételének több mint 40 százalékát.
    A vezérigazgató utalt a cég tavaly elkezdett, mintegy fél milliárd forint értékű beruházására is. Az autóbuszgyártó csarnok bővítése egy hónapon belül befejeződik – mondta Süli Csaba. Majd hozzáfűzte: 2016-ra szintén több százmillió forintnyi fejlesztést terveznek.
    A mintegy 300 főt foglalkoztató Kühne Zrt. elsősorban a magyarországi piacra gyártja termékeit, de kis mennyiséget értékesítenek Ausztriában és Szlovákiában is. Éveken át jelentős megrendelést kapott a gépgyár még Ukrajnából, de a kialakult bizonytalan politikai helyzet miatt ez most megszűnt – említette meg a vezérigazgató.
    Mint mondta, szeretnének további megrendelőkre szert tenni, ehhez szükséges az innováció és a Kühne márkanév még szélesebb körű megismertetése.
    A mosonmagyaróvári mezőgazdasági gépgyár idén ünnepli alapításának 160. évfordulóját. Magyarországon egyedülálló, hogy egy cég, profilját megtartva, ennyi ideje folyamatosan működik és még rentábilis is – fogalmazott a vezérigazgató. Az évforduló alkalmából növelik a Kühne Múzeum alapterületét is. “Kapunk gépeket felajánlásokból, de mi is találtunk például egy működőképes egyhengeres benzinmotort az 1920-as évekből, ez igazi kuriózum” – említette.

Forrás:MTI