Távozik a politikából Gordon Brown

Távozik jövőre a politikából Gordon Brown volt brit miniszterelnök. A Munkáspárt egykori vezetője hétfőn késő este jelentette be skóciai választókörzetének aktivistái előtt, hogy a májusban esedékes parlamenti választásokon már nem indul, és visszavonul a brit politika első vonalából.

    A 63 esztendős Brown, aki a legnagyobb skóciai város, Glasgow egyik elővárosában született, 1983 óta tagja a brit parlamentnek, és jelenleg a kelet-skóciai Kirkcaldy és Cowdenbeath kisvárosok alkotta választókörzetet képviseli a londoni alsóházban.
A Labour 1997-ben aratott földcsuszamlásszerű győzelme után Gordon Brown lett az újkori brit politikatörténet leghosszabb ideig – tíz évig – szolgáló pénzügyminisztere, majd 2007-ben ő váltotta a miniszterelnöki tisztségben a harmadik egymást követő mandátumának félidejében távozó Tony Blairt.
Brown azonban csak három évig tölthette be a kormányfői posztot, mivel a Munkáspárt a 2010-es parlamenti választásokat – 1983, vagyis éppen Brown politikai pályafutásának kezdete óta nem tapasztalt mértékű vereséggel – elvesztette.
Gordon Brown a 2010-es választáson is megőrizte alsóházi képviselői mandátumát, de azóta alig vett részt a parlamenti munkában, és hétfő este bejelentett távozási szándéka nem keltett meglepetést.
Mindazonáltal a Skócia függetlenségéről szeptemberben tartott népszavazás kampányának egyik prominens részvevője volt az elszakadást ellenzők táborában, és sokan jórészt az ő szenvedélyes kampányfellépéseinek tulajdonítják, hogy a referendumon a skót függetlenséget elvető erők győztek.
Brown politikai pályafutásáról elismerően szólt David Cameron, Nagy-Britannia jelenlegi konzervatív párti miniszterelnöke is. Cameron hétfőn este a BBC-nek kijelentette: Gordon Brown hatalmas munkát végzett a brit közszolgálatban eltöltött évtizedei alatt, és bizonyosan folytatni fogja közéleti tevékenységét azután is, hogy jövőre távozik az alsóházból.
Fottás:MT