Tarolt a Robert Fico vezette kormánypárt

A várakozásoknak megfelelően, vagyis papírforma szerint alakultak a szombaton tartott szlovákiai megyei választások eredményei és részvételi aránya – mondta az MTI-nek vasárnap Öllös László politológus, aki szerint a megyefőnök-választás második körének részvételi aránya a mostaninál is alacsonyabb lehet.

    Stabil a szlovák kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) támogatottsága és ez megmutatkozott a megyei választások eredményein is: Robert Fico pártja az előző, 2009-ben tartott megyei választásokéhoz hasonló eredményt ért el és így megőrizte pozícióit – mutatott rá a politológus, utalva arra, hogy a Smer megyefőnök-jelöltjei a pozsonyi megye kivételével mindenhol a legtöbb szavazatot kapták.     A baloldali kormánypárt saját vagy koalíciós listáin 175 megyei képviselőt juttatott az összesen 408 tagot számláló megyei testületekbe. Így többséget szerezett a 8 megyei testület közül négyben és egyedül a pozsonyi megyében ért el gyenge eredményt. A pozsonyi megyében a Smernek csupán egy megyei képviselője lesz, ám megyefőnök-jelöltje, Monika Benová európai parlamenti képviselő a jobboldali koalíciós jelölt, Pavol Freso után a második helyen végzett és így bejutott a második fordulóba.     Öllös László szerint a megyei választásokon “megégett” a jobboldal. “Ez ugyan a felmérések szerint várható volt, ám születhetett volna más eredmény is, hiszen az alacsony részvételre való tekintettel a pártok törzsválasztói döntöttek” – jegyezte meg. Rámutatott: az eredmények annak is betudhatóak, hogy a szlovák jobboldal ismét nem tudott “tisztességesen” összefogni, így a Smernek “nem volt nehéz dolga”.     Az elemző úgy véli: a felvidéki magyar választók voksaiért folytatott, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Most-Híd szlovák-magyar párt közötti versengés eredményei kevésbé tükrözték a papírformát. “Az MKP és a Híd is elveszített néhány járást, voltak súlyos veszteségek, ugyanakkor egyes járásokban, mint például a galántaiban is, voltak pozitív irányú elmozdulások is” – mondta Öllös László, aki szerint ez utóbbiak főként a törzsválasztók jó mozgósításának és a rendkívül alacsony részvételnek voltak köszönhetőek. “Az MKP nyilvánvalóan elégedettebb lehet, ám a Híd sem lehet teljesen elégedetlen, hiszen jobb eredményük van, mint négy éve, ugyanakkor messze vannak attól, hogy bármiféle áttörést értek volna el” – tette hozzá.     A sorrendben negyedik szlovákiai megyei választásokon alig több mint 20 százalékos volt a részvételi arány. A politológus szerint a választók érdeklődése várhatóan még alacsonyabb lesz a november 23-án esedékes második körben, amely során abban az öt megyében választanak megyefőnököt, ahol a jelöltek egyike sem kapta meg a szavazatok több mint felét. Ilyen megye a nagyszombati is, ahol a második körbe a legtöbb szavazatot szerző jelenlegi megyefőnök, a kormánypárt által támogatott Tibor Mikus, illetve a második helyen Berényi József, az MKP elnöke jutott be.     Öllös László szerint a nagyszombati megyében élő magyaroknak a többségi szlovákokhoz viszonyított arányát nézve nincs reális esély arra, hogy a megyefőnök-választás második fordulójában magyar jelölt győzzön, ugyanakkor az MKP-nak abból, hogy a pártelnök bejutott a második fordulóba, kommunikációs előnye származhat és tárgyalópozíciói is javulhatnak. “Elvileg persze, a nagyon alacsony részvétel miatt, csoda még történhet ” – tette hozzá a politológus.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*