Tarlótűz Pecölnél – Leégett egy pulykanevelde tetőszerkezete

Mintegy négyezer pulyka pusztult el abban a tűzben, amely a Vas megyei Pecöl külterületén keletkezett hétfő délután, a lángokat csak késő este tudták megfékezni, az utómunkálatok még tartanak – tájékoztatta a Vas megyei katasztrófavédelem szóvivője kedden az MTI-t.

    Balogh Nikoletta elmondta: a tűz az erős szél miatt gyorsan terjedt, és mintegy 70 hektáron égett. Több helyen a bálák is meggyulladtak, a közeli pulykanevelde mellett 400 körbála égett. A lángok átterjedtek egy 1400 négyzetméter alapterületű épületre, négyezer pulyka elpusztult – tette hozzá.     A tűzoltóknál ötös, kiemelt riasztási fokozatot rendeltek el, a szomszédos megyékből is érkeztek egységek, több mint százötven hivatásos tűzoltó és mintegy száz helyi lakos vett részt az oltásban.     A helyszínen hét hivatásos tűzoltóegység (sárvári, szombathelyi, zalaegerszegi, pápai, csornai, soproni, ajkai) és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szakemberei dolgoztak, valamint a mentésben részt vettek a vépi, a pecöli, az ikervári és a jánosházi önkéntes tűzoltóegyesületek is – mondta a szóvivő.     A tüzet késő este sikerült eloltani, de az utómunkálatok még tartanak – tette hozzá Balogh Nikoletta.

 pecöl_Tűzoltók dolgoznak Pecöl külterületén, ahol mintegy hetvenhektárnyi területen lángolt a tarló és a lángok átterjedtek a közeli pulykaneveldére 2013. július 29-én este. Az egyik épület tetőszerkezete teljesen leégett.

Tűzoltók dolgoznak Pecöl külterületén, ahol mintegy hetvenhektárnyi területen lángolt a tarló és a lángok átterjedtek a közeli pulykaneveldére 2013. július 29-én este. Az egyik épület tetőszerkezete teljesen leégett. MTI Fotó: Kászoni László

Forrás:MTI

Fotó: Kászoni László

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*