A jegyzők számára is elérhető “Elsőfokú állatvédelmi hatóságok továbbképzése” elnevezésű program tanulmányi pontokat fog érni. A kormány- illetve köztisztviselőknek meghatározott időszakonként kötelező továbbképzéseken kell részt venniük, és ezek során tanulmányi pontokat kell gyűjteniük – a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány ...
Tovább »A hazai sportolók is az állatvédőket támogatják!
Idén is arra buzdítja a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány az adózókat, hogy állatvédőknek ajánlják fel 1%-ukat. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Ovádi Péterrel, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztossal együttműködésben 2024-ben második alkalommal hirdeti meg ...
Tovább »Székesfehérváron is állatbarát lett a vasútállomás
Az országban másodikként – Veszprém után – Székesfehérváron is állatbarát lett a vasútállomás. A témában tartott keddi sajtótájékoztatón Ovádi Péter, az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért felelős kormánybiztos azt hangsúlyozta, hogy “az állatvédelem egy igazi csapatmunka”, a sikerekhez szükséges ...
Tovább »Kormánybiztos: ismét itt a fagy, az állatok is veszélyben lehetnek
Újra beköszönt a zord időjárás, mely számos állatfajra veszélyt jelenthet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban ők is fokozott figyelmet igényelnek – közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős ...
Tovább »
Amdala.hu Amdala Magazin és Hírportál. Friss hírek, bulvár, sport, kultúra.