Szűcs Márta operaénekes vehette át kedden az Ágai Karola és Szendrey-Karper László Ének- és Zeneművészeti Alapítvány által most első alkalommal odaítélt emlékplakettet. Az Operaház Székely Bertalan termében megrendezett ünnepi átadáson Hollós Máté, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: Szűcs Márta ...
Tovább »Indul a harmadik OperaKaland
A középiskolásoknak szóló OperaKaland sorozat 2013 tavaszán indult, majd az Erkel Színház hivatalos megnyitása előtt az idei szezonban a második széria is lezajlott. A két sorozatban 54 000 diák látogatott el az Erkel Színházba. A Magyar Állami Operaház szándéka továbbra ...
Tovább »Lezárult a homlokzat grafikai tervezésére kiírt ötletpályázat
Lezárult az Opera februárban meghirdetett hallgatói ötletpályázata, amelyet az Erkel Színház homlokzatának grafikai megoldására, festésére, színezésére írtak ki. A huszonkét beérkezett pályamű között három megosztott első díjat és három különdíjat osztott ki a zsűri. Az Erkel aulájában kiállítás nyílt a ...
Tovább »Újra vezetőt keresnek a miskolci szimfonikusok élére
Újra vezetőt keresnek a Miskolci Szimfonikus Zenekar élére, a 2013 júliusában megválasztott Horváth Ádám ügyvezetői munkaszerződése ugyanis közös megegyezéssel megszűnt – közölte a miskolci polgármesteri hivatal az MTI-hez eljuttatott közleményében, pénteken. A dokumentumban Kiss Gábor, a kultúráért felelős alpolgármester leszögezte, ...
Tovább »