2016 után ismét nyerni tudott Lewis Hamilton a Mexikói Forma-1-es Nagydíjon vasárnap. Mivel azonban legnagyobb riválisa, saját csapattársa, Valtteri Bottas a harmadik helyre kormányozta célba a másik Ezüst Nyilat, így valószínűleg a jövő hétvégi USA Nagydíjon koronázzák csak a britet ...
Tovább »Bottas nyert, a Mercedes hatodszor is világbajnok
Hiába szerezte meg a rajtelsőséget Sebastian Vettel a rendhagyó módon vasárnap, a verseny előtt rendezett időmérő edzésen, azt nem tudta győzelemre váltani. Valtteri Bottas nagyon jól rajtolt el, átvette azonnal az első helyet és onnan már nem lehetett letaszítani. Vettel ...
Tovább »Tanak az úr Walesben
Ott Tanak nagy lépést tett előre a világbajnoki címéért folyó harcban, hiszen ő állhatott fel a walesi dobogó tetejére vasárnap. A másik két világbajnoki aspiráns sem volt rest, Thierry Neuville a második, míg Sebastien Ogier a harmadik helyre kormányozta célba ...
Tovább »A 75. Wales Rali következik
Az ismeretlen ismerős Török Ralit követően egy tradicionális helyszínre érkezik meg a világbajnoki ralimezőny. A hétvégén ugyanis Walesben állnak rajthoz a ralisok. Sokáig ezzel a versennyel ért véget a világbajnokság, de idén utoljára Ausztráliában zárul a versenysorozat. Az egyéni világbajnoki ...
Tovább »