Szaúdi újságírók Magyarországon

A  decemberi, szakembereknek szervezett tanulmányút folytatásaként ezúttal a szaúdi  média képviselői jártak Magyarországon az ország vezető turisztikai  szakembereinek kíséretében.

Az utazást szervező Magyar Turizmus Zrt. a látogatók  között köszönthette a szaúdi Nemzeti Turisztikai Tanács elnökét, a Turizmus  Médiabizottság elnökét és többek között olyan médiumok képviselőit is, mint az  Al-JazeeraNewspaper, vagy a Szaúdi Médiaügynökség. Az Öböl-menti, ún. GCC  országok a világ egyik legnagyobb ütemben növekvő küldőpiacának számítanak,  ennek megfelelően az MT Zrt. kiemelt figyelmet fordít a térség  képviselőire.

A  program a szaúdi beutazók igényeit figyelembe véve ezúttal is prémium  kategóriájú szolgáltatást nyújtó helyszíneken zajlott, hangsúlyozva a számtalan  kikapcsolódási lehetőséget. Az érkezőket a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild  Palace***** fogadta, a Halászbástya és a Vár felkeresése után a nyitóvacsorára  is a szállodában került sor. A Várban Kállay Miklós, Magyarország szaúdi  nagykövete köszöntötte az érkezőket. A látogatóknak Budapest nevezetességei  megtekintése mellett magas színvonalú szolgáltatásainkat is igyekeztek bemutatni  a szervezők: sétahajózás és a Citadella panorámája mellett dayspa, a  bevásárlóutcák és a Pilisi Parkerdő Zrt. exkluzív vadászházának felkeresése is  szerepelt a két nap programjai között. Utazásuk harmadik napján a Le Meridienben  elfogyasztott ebéd után Hévízre indult a csoport. A vendégeket a 2013  januárjában nyílt Hunguest Hotel Mirage-ben szállásolták el, másnap pedig a  település polgármestere, Papp Gábor fogadta és kísérte őket. A tanulmányút  ötödik napján a Herendi Porcelánmanufaktúra, majd a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok  meglátogatására került sor, majd ismét a fővárosba utaztak a vendégek. A szaúdi  média képviselői a Kempinski Hotel Corvinus új éttermének megismerése után a  Danubius Health SpaResort Margitsziget kényeztető kezeléseit élvezhették.  Megismerhették a FourSeasons Hotel Gresham Palace***** szolgáltatásait is, mivel  az utolsó két éjszakára a luxusszálloda vendégei voltak. Az utolsó nálunk  töltött napon a csoportot Szaúd-Arábia budapesti nagykövete H. E. Nabeel bin  Khalaf bin Ashour is fogadta. Ezen a napon már média-megjelenés is született: az  AlJazeera versenytársaként ismert AlEkhbariya arab nyelvű műholdas hírcsatorna  élő bejelentkezés mellett 12 perces adásban mutatta be  Magyarországot.

A  szaúdi vendégek elégedetten távoztak, s várhatóan számos média-megjelenés lát  majd napvilágot arról, hogy hazánkban minden megtalálható, amit a szaúdi  turisták keresnek utazásaik alatt (5*-os szállodák, prémium szolgáltatások,  kirándulási lehetőségek, fürdők, gyógykúrák, vásárlási lehetőségek,  gyerekprogramok stb.). Budapest tehát alternatívája lehet a szaúdiak által már  unalomig ismert hagyományos európai úti céloknak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*