Sokszor rossz Hillary Clinton frizurája

Külügyminiszterként a biztonsági kockázat miatt volt sokszor rossz Hillary Clinton frizurája – mondta el Oscar de la Renta divatmogul a sajtónak.

    A tervező szerint a politikus asszony többször is “pórul járt” külföldi útjain, ugyanis amikor megérkezett valahová és fodrászt akart kérni, végül inkább lemondott róla, mert a nemzetbiztonság alapos ellenőrzésnek vetette volna alá a hajszobrászt.     Oscar de la Renta megjegyezte, a maga részéről javasolta az egykori first ladynek, hogy vágassa le a haját. Hillary Clinton meg is fogadta a tanácsot, manapság rövidebb hajjal látni őt. A divatcézár szerint az egykori külügyminiszter most pompásan néz ki és továbbra is inspirációt jelent a nők számára.     A politikus sokszor katasztrofálisnak kikiáltott hajviseletéről készült fotók az egész világot bejárták, amikor Hillary Clinton külügyminiszter volt Barack Obama első elnöksége alatt. A frizurája iránti érdeklődés azután sem hagyott alább, hogy távozott hivatalából, a különböző közösségi platformokon több oldal is foglalkozik vele. Sokan úgy vélik, a rövidebb, sötétebb árnyalatú haj egyértelmű jele annak, hogy az egykori szenátor indulni akar a 2016-os elnökválasztáson.     A maga részéről Hillary Clinton úgy fogalmazott, nem érti a megszállott érdeklődést az iránt, hogy mi van a fején. “Nem utazom fodrásszal” – idézte őt a The Daily Mail című brit tömeglap.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*