Sikítópróba

Sikíts, ha bírsz! Pontosabban ne sikíts, ha bírsz! Ez volt a feladatuk a gyönyörű lányoknak, akik vállalták, hogy megtesznek egy lélegzetelállító kört Szalay Balázzsal a 380 lóerős Opel Mokkában. A „versenypályán” akadtak lejtők, emelkedők, ugratók, mély homokos, „farolós” kanyarok, rázkódós, köves szakaszok – szóval minden, ami ahhoz kell, hogy valaki átélje a tereprali-élményt, ami padlógázon azért nem mindennapi érzés.

 
S annak, aki sohasem próbálta, néha kissé félelmetes is.
Márpedig a lányok most ültek először a Mokkában – minden történés újdonságot jelentett számukra. A hatpontos biztonsági öv már önmagában is elég rémisztő, hiszen ha szükség van rá, hogy ennyire tartson, akkor milyenek lehetnek az erőhatások, amelyek érni fogják őket?!
És akkor a rajt… Valósággal belepréselődtek az ülésbe. Már túl is voltak az első sikításokon. Pedig az volt a feladat, hogy megállják egy pisszenés nélkül, hiszen minél fegyelmezettebbek maradnak, annál több Triumph fehérneművel gazdagodnak. Ez volt a tét. Aki nem sikít, ajándékot kap.
Volt, akinek jobban ment, volt, akinek kevésbé. Volt, aki elképesztő önuralomról tett tanúbizonyságot (persze, azért egy-két sikítás ott is becsúszott), volt, aki nem. De végülis nem a nyeremény volt a lényeg, hanem az élmény.
Utólag legalábbis mindannyian ezt mondták, amikor az Opel Dakar Team pilótája kérdezgette őket.
„Elképesztő mennyiségű adrenalint szabadít fel az emberben az autósport…”
„Amikor éppen nem sikítottam, fülig ért a szám…”
„Volt, hogy megijedtem, de összességében nagyon tetszett…”
„Ezt kár lett volna kihagyni!”
Ilyen, és ehhez hasonló vélemények érkeztek a lányoktól, miközben Szalay Balázs csak mosolygott a nem létező bajsza alatt. Ezúttal ugyanis ő is kitett magáért. Hiszen most nem feltétlenül az volt a cél, hogy az utasok jól érezzék magukat (a vendég-autóztatásnál általában figyel arra, hogy megtalálja az egyensúlyt), hanem az, hogy átadja a valódi tereprali-érzést.
Ez pedig olykor-olykor „sikítós” élmény.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*