Sikeres Szárnyasnapok

Szentes megint nem okozott csalódást. A FeroboxEvent ökölvívói a III. Szentesi Szárnyasnapok harmadik napján „sörsátras” bokszgálán vettek részt. A remek hangulatról a szurkolók gondoskodtak, míg a ringben a promóter cég összes bokszolójának kezét magasba emelhette a játékvezető.

Nagy 'Lütyő' Imre

Nagy ‘Lütyő’ Imre

„Egyszerűen zseniális volt a gála, az 500 szurkoló elképesztő hangulatot teremtett a sörsátorban” – mesélte a Ferobox társtulajdonosa, Bertók Róbert. „Persze a jó hangulaton az is sokat dobott, hogy minden versenyzőnk győzött.”

Tóth Zoltán nehézsúlyban már az első menetben kiütötte ellenfelét, Szatmári Tamást. Utóbbinak a testvére sem járt jobban, ugyanis Faur Csabával találta szemben magát és bár nemrég négy menetet bírt ellene, ezúttal már az első menetben padlóra küldte őt a Ferobox öklözője. Faur ezzel bizonyította, hogy nagyon jó állapotba került legutóbbi meccse óta.

Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapás talán a helyi közönség kedvencé, Nagy ‘Lütyő’ Imréjé volt, aki Mellár Péter ellen sem hazudtolta meg önmagát. „Mintha mexikói bokszolókat láttunk volna, olyan magas volt az ütésszám mindkét oldalon” – emlékezett vissza Bertók. „Ellenfele  rácáfolt negatív rekordjára és  keményen küzdött. Végül szoros meccsen sikerült Lütyőnek ismét győzelmet aratnia.”

Az est legszínvonalasabb meccse egyértelműen Petrovics István és Molnár Bence összecsapása volt, amely akár magyar bajnokinak is beillett volna. Mindketten jól bokszoltak, Petrovics régi önmagát idézve, a fiatal Molnár pedig nagyon érett bunyót bemutatva. Végül Petrovics pontozással győzött, és nem mellesleg ezzel a győzelemmel a magyar ranglista élére „katapultálta” magát.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*