SCHOLTZ torpedója

 A délelőtti szabadedzésen fél másodpercet sikerült javítania Talmácsinak, ami jelezte, hogy jó irányban haladtak a beállításokkal. Jó hangulatban folytatódott a munka a Prorace csapat boxába és mindenki készült a második időmérőre.

Talmácsi már a kvalifikáció legelején tovább javított és feljött a 8. helyre, majd a boxkiállást követően épp az első körét teljesítette, amikor Mathew Scholtz hátulról belerohant és mindketten a sóderágyban landoltak. Szerencsére a magyar versenyző nem sérült meg, de Hondája nagyon csúnyán összetört, így nem tudta folytatni az időmérőt. Az 5. körben elért eredményével sokáig a 14. helyen állt, majd visszacsúszott a 19. helyre. Az első rajtkockából való indulás jogát Sam Lowes szerezte meg. Talmácsi Gábor: Az edzés elején minden a tervek szerint alakult, sikerült már akkor javítanom az időeredményemen. Utána elkezdett cseperegni az eső és ahogy a legtöbb versenyző is tette, én is kimentem a boxba. A gumicserét követően Sofuoglu mögött kezdtem meg a gyors körömet, amikor a pálya harmadik szektorában azt éreztem, hogy valaki belém jött hátulról. Esélyem sem volt kivédeni a bukást, így elég nagy tempónál estünk el mindketten. Szerencsére nem sérültem meg, de a motorom annyira összetört, hogy nem tudtam folytatni az edzést. Nagyon sajnálom a dolgot, mert jó volt az irány és teljesíthettünk volna végre egy jó kvalifikációt. A csapatom egész éjszaka dolgozni fog. Vázcserét követően egy komplett motort kell építeniük holnapra.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*