Salga tartja jó formáját

A hétvégén Budapesten rendezték meg a sárkányhajósok téli fizikai felmérőjét. Korábban ebben a szakágban még nem tartott ilyen jellegű felmérőt a szövetség, a nagy részvétel azonban azt mutatta a sárkányhajósok között is van igény a téli kontrollra. A kondiból, futásból és ergométeres evezésből álló viadalon megmérette magát a maratoni világbajnok kajakos, Salga István is, aki megnyerte a férfi masters kategóriát.

Megkezdték a felkészülést a sárkányhajós szezonra honi legjobb csapataink, a Magyar Kajak-kenu Szövetség pedig téli erőfelmérővel „kedveskedett” a mezőnynek A programban volt súlyzós feladat, a Puskás Ferenc stadionban Cooper-futás és sárkányhajó ergo is, amely igazán jó hangulatú teremversennyé nőtte ki magát.

A felmérőn rajthoz állt a maratoni szakág kajakos világbajnoka, Salga István is, aki az Óvári Sárkányok edzőjeként a férfi masters kategória győztese lett, és az ergométeres számban az abszolút legjobb eredményt érte el.

„Jól jött a lelkemnek ez az eredmény – mondta Salga István, aki tavaly nyár végén a sikertelen világbajnoki válogató után tette le a lapátot. – Most mint az Óvári Sárkányok edzője érkeztem a felmérőre, és „Utánam srácok!” felkiáltással belevetettem magam a munkába. Örülök, hogy ilyen jól sikerült ez a felmérő, de ez nem jelenti azt, hogy hajóba ülök, inkább kívülről segítem a csapatom munkáját.”

Salga István jó pár évet lehúzott a maratoni szakágban, ám mivel csak a sportból nem tudott megélni, így kénytelen volt munka mellett készülni a versenyekre.

„Hajnalban keltem, késő éjjel feküdtem le, és ezt egy darabig lehet csinálni, aztán jelez az ember szervezete, hogy elég. Komolyan kellett vennem ezeket a jelzéseket, és úgy döntöttem, a legnagyobb szerelem, vagyis a kajakozás kerül parkolópályára. Szívem szerint még mindig versenyeznék, de ezt a vágyamat kiélem a sárkányhajósok között, no és a kis kajakos csoportomnál, hiszen 9-14 éves srácokkal foglalkozom.”

A fizikai felmérőről összefoglaló készül, ami látható lesz az M1 Vízitúra Magazinjában, február 15-én, szombaton 10 órától.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*