Rosberg hibátlan győzelme Brazíliában

Sokáig tartott, de Nico Rosberg végül összeszedte magát. A szezon végére megerősödve ugyanis a német pilóta végig sikeresen maga mögött tartva csapattársát és idei legfőbb riválisát végül az első helyre vitte célba versenyautóját az utolsó előtti futamon Brazíliában. A világbajnokságban még mindig vezető Lewis Hamilton így kénytelen volt beérni a második hellyel. A világbajnokság sorsa az utolsó futamon, Abu-Dzabiban dől majd el. A bronzérmes helyen a helyi hős, Felipe Massa ért célba a helyiek lelkes ünneplése közepette.

„Egészében véve jól sikerült ez a hétvége. Austinban nehéz napom volt vasárnap. Fontos volt számomra, hogy itt javuljak. Austinban nem végeztem elég jó munkát, de ez ma sikerült. Boldog vagyok. Tanultam az austini hibából és jobban teljesítettem. Nagy lépést tettem a jó irányba.” – szögezte le Rosberg.

Az első rajtkockából induló Rosberg ezúttal nem hibázott egy kicsit sem. Hamilton viszont igen. A második bokszbeállások során a négyes kanyarban kicsúszott, pedig azon volt, hogy beérje és megelőzze Rosberget. Hamilton később utolérte csapattársát és a verseny végén végig az üldözöttje nyakán autózott. Mikor már látható volt, hogy Rosberg ezúttal nem hibázik, csak a verseny legvégén engedte el a gázpedált Hamilton és növelte a kettejük közötti távolságot 1.4 másodpercre.

A helyiek nagyon örülhettek, hiszen a brazil Felipe Massa a harmadik rajtkockából indulva meg tudta őrizni a helyét és Monza után ismét dobogóra állhatott. Az ünneplés nem ért véget a verseny végével. A brazil rajongók még sokáig éltették hősüket. Massa eredménye azért is egyedülálló, mivel az első bokszbeállása során túl gyorsan hajtott a bokszutcában és ezért öt másodperces büntetést kapott.

Jenson Button nagyszerű versenyzéssel a negyedik helyen ért célba Sebastian Vettel és Fernando Alonso előtt. Alonso egyébként csapattársa, Kimi Raikkönen kielőzésével szerezte meg a hatodik helyezést.

Nico Hülkenberg, Kevin Magnussen és Valtteri Bottas zárta az első tizet. Bottas lassú második bokszbeállásának köszönheti ezt a hátsó helyezést. A finnek a biztonsági övével gyűlt meg a baja, amelyet aztán nagy időveszteség árán az egyik csapattag húzott meg.

Egyedül Daniel Ricciardo nem ért célba. Az ausztrál pilóta autójának első felfüggesztése hibásodott meg. Így már biztosan az egyéni ponttábla harmadik helyén végez majd Abu-Dzabiban.

Az időjárás a jóslatok ellenére ezúttal is kegyes volt a mezőny tagjaihoz. Eső nem esett, egyedül a forró hőmérséklet korlátozta le a lágy abroncsok használatát.

A Forma-1-es cirkusz halad tovább, két hét múlva a szezon legizgalmasabb futama következik a Yas Marina pályán. Az Abu-Dzabi Nagydíj 2014. november 23.-án ad otthont a mindent eldöntő utolsó futamnak. Itt fog eldőlni, hogy a jó barátokból ádáz vetélytársakká átalakuló Mercedes-pilóták közül ki viheti majd haza az egyéni győztesnek járó trófeát.

2014-es Brazil Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Nico Rosberg                Mercedes                         1:30:02.555

2. Lewis Hamilton             Mercedes                         + 1.457

3. Felipe Massa                Williams                           + 41.031

4. Jenson Button              McLaren                          + 48.658

5. Sebastian Vettel           Red Bull                           + 51.420

6. Fernando Alonso          Ferrari                              + 1:01.906

7. Kimi Raikkönen             Ferrari                              + 1:03.730

8. Nico Hülkenberg           Force India                       + 1:03.934

9. Kevin Magnussen         McLaren                          + 1:10.085

10. Valtteri Bottas             Williams                           + 1 kör

11. Danyiil Kvjat                Toro Rosso                      + 1 kör

12. Pastor Maldonado       Lotus                               + 1 kör

13. Jean-Eric Vergne        Toro Rosso                      + 1 kör

14. Esteban Gutierrez       Sauber                             + 1 kör

15. Sergio Perez               Force India                       + 1 kör

16. Adrian Sutil                 Sauber                             + 1 kör

17. Romain Grosjean        Lotus                               + 8 kör

18. Daniel Ricciardo          Red Bull                           Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a 18. futam után

Egyéni:

1. Lewis Hamilton                       334 pont

2. Nico Rosberg                         317 pont

3. Daniel Ricciardo                      214 pont

4. Sebastian Vettel                     159 pont

5. Fernando Alonso                    157 pont

6. Valtteri Bottas                         156 pont

7. Jenson Button                        106 pont

8. Felipe Massa                            98 pont

9. Nico Hülkenberg                       80 pont

10. Kevin Magnussen                   55 pont

Konstruktőrök:

 

1. Mercedes                               651 pont

2. Red Bull                                 373 pont

3. Williams                                 254 pont

4. Ferrari                                    210 pont

5. McLaren                                161 pont

6. Force India                             127 pont

7. Toro Rosso                              30 pont

8. Lotus                                       10 pont

9. Marussia                                    2 pont

(Amber PR)