Román kormányválság – A leváltott Grindeanu-kabinet miniszterei egymás után vonják vissza lemondásaikat

A román parlament által szerdán leváltott Grindeanu-kabinet több, korábban lemondott minisztere írásban jelezte a kormánynál csütörtökön, hogy meggondolta magát, és mégsem kéri felmentését. Kora délutánig húsz tárcavezető kérvényét iktatták a kabinet főtitkárságán – közölte a kormányszóvivő.

    Múlt héten Augustin Jianu távközlési miniszter kivételével valamennyi miniszter benyújtotta lemondását, miután a szociálliberális koalíció pártjai megvonták támogatásukat Sorin Grindeanu kormányától. A – pártvezetés által kizárással fenyegetett – miniszterek lemondatásától azt remélte Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök, hogy ezzel a vele szembeszálló, tisztségéhez ragaszkodó Grindeanut is lemondásra kényszeríti. Miután ezt nem sikerült elérnie, okafogyottá vált a miniszterek beáldozása a pártvezetés számára.
    A lemondó nyilatkozatok közül Grindeanu egyelőre csak Dragnea két bizalmasának, Carmen Dan belügyminiszternek és Sevil Shhaideh kormányfőhelyettesnek a lemondását továbbította az elnöki hivatal felé, de Klaus Iohannis államfő még egyetlen minisztert sem mentett fel tisztségéből.
    Grindeanu a bizalmatlansági indítvány vitája előtt azzal is megpróbált borsot törni a pártelnök orra alá, hogy felmentette tisztségéből a regionális fejlesztési minisztérium 12 második vonalbeli tisztségviselőjét, hogy a tárca – Dragneához hű – vezetője, a még tisztségben lévő Sevil Shhaideh kormányfőhelyettes ne tudja “politikai célokra” használva hirtelen szétosztani a mindeddig visszatartott csaknem félmilliárd eurónyi fejlesztési alapokat.
    Olguta Vasilescu munkaügyi miniszter azzal indokolta a lemondó nyilatkozatok visszavonását, hogy Grindeanu sorra váltja le az államtitkárokat, “nincs már aki aláírjon egy hivatalos iratot a tárcáknál”, valamint azzal, hogy a minisztereknek gondoskodniuk kell a központi közigazgatás működőképességéről az új kormány beiktatásáig tartó átmeneti időszakban.
    Miután a parlament szerdán megszavazta a szociálliberális koalíció által előterjesztett bizalmatlansági indítványt, a teljes Grindeanu-kormány megbízatása megszűnt, függetlenül attól, ki nyújtotta be korábban lemondását. Az alkotmány szerint a kabinet korlátozott jogkörökkel, ügyvivőként marad hivatalban a következő kormány beiktatásáig.
    Alina Petrescu, Sorin Grindeanu ügyvivő kormányfő szóvivője csütörtöki sajtóértekezletén azt állította, hogy a lemondásokat nem lehet már visszavonni, a kormány működését szabályozó törvény szerint egy kormánytag lemondása “tudomásul vétele” – de legkésőbb 15 nap – után visszavonhatatlanná válik. A szóvivő megjegyezte, hogy számos miniszter kérvénye, amelyben visszavonja lemondását, szó szerint azonos szövegrészeket tartalmaz.
    A Digi 24 hírtelevízió által megszólaltatott Mircea Titus Dobre idegenforgalmi miniszter szerint a kormányszóvivő helytelenül értelmezi a törvényszöveget, mert nem a lemondó nyilatkozatnak a kabinet főtitkárságán történő iktatása, hanem a miniszteri tisztség megüresedéséről szóló elnöki rendelet jelenti a lemondás “tudomásul vételét”. A műsorvezető visszatérő kérdései elől kitérve a tárcavezető nem adott magyarázatot arra: mi a tétje a lemondó nyilatkozatok visszavonásának, miután a kabinet egészének megbízatását visszavonta a parlament.

Forrás:MTI