Rengeteg a kérdőjel

A péntek az óriási csaták és a hatalmas keresztbeverések napja volt. Ami biztos, hogy: Medveczky Erika, Dombvári Bence, Vajda Attila és az 500-as női kenupáros hátradőlhet, a többi egység sorsa pedig jórészt a vasárnapi szétlövésen és Storcz Botond szövetségi kapitány döntésein múlik.

Női K-1 1000 méteren Medveczky Erika bebizonyította, hogy ebben a versenyszámban pillanatnyilag nincs nála jobb. Az első válogató megnyerése, majd az Európa-bajnoki bronzérem megszerzése után simán nyerte a második válogatót is. Mögötte majdnem 4 másodperccel lemaradva Szilvásy Nóra lett a második, Farkasdi Ramóna pedig harmadik.

„Magam sem gondoltam az év elején, hogy ez sikerülni fog, de szerencsére nagyon jó formában vagyok. Még nem voltam világbajnok, idén szeretnék az lenni. Beszéltem a szám idei Európa-bajnokával, Benedek Dalmával, Ő is nekem drukkol Duisburgban, ugyanis nem áll rajthoz ebben a számban a vb-n, inkább az 500 méterre koncentrál.”

C-1 1000 méteren kikapott az első válogatón győztes Vajda Attila, ennek ellenére ebben a számban nem lesz szétlövés. Vasbányai Henrik nyerte a második válogatót, de az eredeti terveknek megfelelően idén a párosra koncentrál.

„Világbajnokok szeretnénk lenni Mike Róberttel párosban, ezért nem állok oda C-1 1000 méteren a szétlövésre – mondta Vasbányai Henrik. Viszont nagyon szerettem volna egy jó pályát menni az idén egyesben is, boldog vagyok, hogy meg tudtam verni Attilát.”

Vajda sem volt elkeseredett a verseny után, 850 méterig tartotta a lépést Vasbányaival, aki csak a finisben tudott ellépni tőle.

„Itt volt az ideje, hogy végre valaki komoly versenyre kényszerítsen itthon, ebből hosszú távon még profitálhatok is – mondja az olimpiai bajnok Vajda Attila. Le a kalappal Henrik előtt, nagy csatát vívtunk, jobban rajtolt és az előnyét végig meg tudta tartani. Remélem, hogy a következő hetekben tudok együtt készülni Vasbányaival és Mike Robival, jót tenne nekem, ha lenne kihez mérnem magam.”

K-1 500 méteren nem borult a papírforma, az ezer egyeshez hasonlóan Dombvári Bence nyerte a számot, ezzel végérvényesen bebizonyítva, hogy jelenleg ő a legjobb magyar férfi kajakos egyéniben, hiszen az első válogató után a másodikon is megnyerte mindkét számot.

„Tudom, hogy elég nagy a hátszél, de ennek ellenére örülök, hogy ilyen jól mentem, pályarekord gyanús ez az 1:35.498-as idő – mondja Dombvári Bence. Az Európa-bajnoksággal ellentétben szeretnék mindkét egyéni számban rajthoz állni a világbajnokságon, remélem lesz rá lehetőségem.”

A női kenu párosok 500 méteres versenyszámát ismét a Takács Kincső, Lakatos Zsanett páros nyerte, így ők is készülhetnek a világbajnokságra.

C-1 200 méteren a májusi első válogató győztese és második helyezettje most helyet cserélt, ezúttal Nagy Péter győzött és Lantos Ádám lett a második, a bronzérmet pedig Korisánszky Dávid szerezte meg, vagyis ebben a számban is lesz szétlövés. Nagy Péter és Lantos Ádám az első válogatóhoz hasonlóan együtt a párost is megnyerte.

„Egyesben a szétlövés abszolút kétesélyes, párosban viszont mindkét válogatót megnyertük – mondta Nagy Péter. Függetlenül attól, hogy melyikünk indulhat C-1-ben, remélem, a kapitány engedi, hogy ez a páros rajthoz álljon a világbajnokságon. Egyébként nem egyszerű helyzet a párom ellen versenyezni, de annak örülök, hogy egyesben bebizonyítottuk, idén mi vagyunk a legjobbak 200 méteren.”

A női párosok 1000 méteres számában ezúttal a Szabó, Fazekas-Zur duó győzött. Az első válogatót nyerő Kárász, Vad kettős inkább a szétlövésre tartalékolja erejét, ezért ma nem álltak rajthoz.

„Nem biztos, hogy lesz szétlövés – mondta Szabó Gabriella, aki Fazekas-Zur Krisztinával ma délelőtt a K-2 500 méteren is győzni tudott. Ha mienk lesz az 500 páros, akkor 1000 párosban nem állunk oda, hiszen mindkét számban úgysem indulhatunk el Duisburgban.”

Férfi K-2 500 méteren is kikapott az első válogatón győztes Dombi, Kökény duó, a számot a Sík Márton, Boros Gergely egység nyerte. Valószínűleg szétlövésre nem lesz szükség, ugyanis az olimpiai bajnokok duó az 1000 métert preferálja a világbajnokságon is.

„A végleges döntés úgyis a kapitány mondja ki, de bízom benne, hogy utazhatunk – mondja Sík Márton. Minden esetre nem lepett meg, hogy jól ment alattunk a hajó, már az edzéseken is gyorsak voltunk.”

A második felnőtt válogató holnap reggel a 200 méteres selejtezőkkel folytatódik.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*