Rekordok dőlnek az idei fesztiválszezonban

Minden eddigi rekordot megdönt az idei fesztiválszezon, legyen szó nézőszámról vagy akár üzleti forgalomról. Bár a számos biztonsági intézkedés következtében a fesztiválokon elkövetett bűncselekmények száma csökken, azonban vállalkozói szempontból egy-egy nagy forgalmú kitelepülés komoly kockázatot rejt magában – amellett, hogy ideális esetben remek jövedelemforrást jelent – írja közleményében a K&H Biztosító.

Néhány okos megoldás betartásával nagyobb biztonságban lehet a rendezvényeken a vendég és a vállalkozó egyaránt. Minden eddigi rekordot megdöntve, 110 ezer látogatót vonzott Sopronba a VOLT Fesztivál. Öt nap alatt 127 ezren vettek részt az idei Balaton Soundon, hatvanezernél is több vendéget fogadott a Campus Fesztivál Debrecenben, a tizedik, jubileumi VeszprémFestre pedig minden eddiginél többen váltottak jegyet. Ráadásul még hátra van a SZIGET, amely a hazai fesztiválpiac negyven százalékát birtokolja. A fesztivál szervezőinek közlése szerint a SZIGET-en tavaly a korábbi évekhez képest 25 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma. „A készpénzmentes fesztiválokon egyre kevesebb a tolvaj, ugyanakkor a készpénzt helyettesítő kártya ugyanolyan érték, mint a pénz, arra is vigyázni kell. Egyre több az okostelefon és tablet a fesztiválozóknál, s mivel ezek mindig a tolvajok első számú célpontjai, érdemes ezekre is nagyon odafigyelni” – figyelmeztet a szakértő. „A fesztiválokon sok extrém sporteszközt is ki lehet próbálni, ám az ilyenkor bekövetkezett balesetekre csak akkor nyújt fedezetet a betegség- és balesetbiztosítás, ha olyan konstrukcióban kötötték, amely vonatkozik extrém sportokra is.”- hívja fel a figyelmet dr. Kéringer Csaba, a K&H Biztosító Nem-élet termékmenedzsment és kockázatvállalás vezetője.  Ahogy Magyarországon, úgy külföldön is népszerűek a zenei rendezvények, egyre többen utaznak fesztiválozni Németországba, Ausztriába és a szomszédos országokba. – „Nagyon fontos, hogy ilyenkor is kössünk megfelelő, minden káreseményre fedezetet nyújtó utasbiztosítást.” – figyelmeztet dr. Kéringer Csaba. A fesztiválok fontos szereplői az árusok, a kitelepülő sportlétesítmények és vendéglátó egységek. – „Az ilyen létesítmények üzemeltetői jó, ha rendelkeznek megfelelő felelősségbiztosítással, amely fedezetet nyújt vállalkozásaiknak egy váratlan műszaki hiba vagy esemény káros pénzügyi következményeire. Például egy áramszünet vagy épp extrém időjárási helyzet, komoly kárt tud tenni a nagy értékű eszközökben és az áruban is. Egy kitelepülő vállalkozásnak épp elég kár az is, ha néhány órára kiesik a forgalom, amikor felmondja a szolgálatot egy hűtő vagy épp a sörcsap. Ezekre az esetekre jó ár-érték arányban lehet biztosítási megoldásokat kötni” – mondja a K&H Biztosító szakértője, hozzátéve: „Az üzemszünet biztosítással megelőzhető, hogy egy teljes fesztivál vagy fesztiválszezon veszteségbe forduljon egy szerencsétlen véletlen miatt, így végső soron a vállalkozás integritását és munkahelyeket lehet megvédeni.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*