Régi új felállásban

SOLID Racing Team – Int. Baranya Kupa 2016. 08. 12-14.   Kondella Péter – Kondella-Fülep Edina, Mitsubishi Lancer Evo. IX

SOLID Racing Team – Int. Baranya Kupa 2016. 08. 12-14.
Kondella Péter – Kondella-Fülep Edina, Mitsubishi Lancer Evo. IX

Négy hónap kihagyás után újra versenyautóba ül Kondella Péter. Az év eleji Eger Rallyet még egészségesen teljesítette, azóta azonban két térdműtéten is átesett. A műtétek sikeresnek bizonyultak, így már teljes erőbedobással készülhetett a hétvégén megrendezendő Baranya Kupára.

 

Kondella Péter: Eger rally után két térdműtét húzta keresztül az idei számításainkat, versenynaptárunkat. Ezért volt idő az elmúlt négy hónapban átgondolni a felépülésem utáni időszakot. Ennek eredménye, hogy a Baranya kupán első navigátorommal, a feleségemmel fogok indulni. 4 éve versenyeztünk együtt, akkor sikerült bajnoki címet szereznünk. Most viszont az egyik álmát valósítom meg, mert egy Evo IX-esben szeretett volna egyszer navigálni.Az Ő tiszteletére megváltozott az autó megjelenése, került rá egy kis csajos szín is. Az elmúlt években is indultam a Baranya Kupán, nagy kedvenc ez a futam, ezért minden évben szerepel a terveink között. A versenykiírás és az olvasott információk alapján jó futam várható.

 IMG_6666

 

Kondella-Fülep Edina: Négy éve, amikor még a Hondában navigáltam Petinek, már akkor izgatta a fantáziámat, hogy milyen lehet egy EVOban navigálni. Mivel akkor a fiunk megszületése miatt abba kellett hagynom a versenyzést, ezért úgy éreztem, hogy ez csak egy álom marad. De az élet úgy hozta, hogy a csapat tavaly és idén is egy EVO IX-es versenyautóval képviseli magát az ORB-ben. Így ebben az évben Lehetőségem nyílt arra, hogy az álmom valóra váljon és Peti mellé be tudjak ülni ezen a versenyen újra navigálni. Nagy várakozással állok a verseny előtt, hiszen négy éve nem versenyeztem és ilyen autóban csak tesztek alkalmával ültem. A verseny jellege, a kilenc gyorsasági szakasz és azok minősége valamint a versenyautó, azaz minden körülmény új lesz számomra, így megpróbálok maximálisan helyt állni, úgy, hogy eközben élvezni is tudjam azt, hogy egy ilyen komoly versenyautóban ülhetek.

IMG_6667