Red Bull Air Race – Matt Hall győzött Zamárdiban, Sonka vezet összetettben

Az ausztrál Matt Hall nyerte a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő versenysorozat magyarországi futamát vasárnap Zamárdiban. A címvédő cseh Martin Sonka negyedik lett, és ezzel átvette a vezetést az összetettben.

Fotó: Sződy Zsolt


A 47 éves Hall a hétvége során kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, miközben a 41 esztendős Sonka – bár kiválóan repült szombaton és vasárnap is – a legjobb négy pilóta részvételével rendezett fináléban nagyot hibázott, elütötte az egyik kapu pilonját, ezért három másodperces időbüntetést kapott.
Sonka így csak negyedik lett, Hall mögött a brit Ben Murphy végzett a második, a kanadai Pete McLeod pedig a harmadik helyen.
Mivel az összetettben eddig vezető japán Muroja Josihide csak két pontot szerzett Zamárdiban, Sonka az élre állt a pontversenyben 65 ponttal. Hall (61 pont) a második, Muroja (55) a harmadik.
A Red Bull Air Race idei, egyben a versenysorozat történetének utolsó versenyét Japánban rendezik szeptember elején. A névadó főszponzor május végén jelentette be, hogy a 2019-es lesz a Red Bull Air Race történetének záróidénye.

Forrás:MTI