Példaértékű ruhagyűjtés indult a szegény családok megsegítésére

Egy üres üzlethelyiség megnyitásával, ma 11.00 órakor indította útjára a Premier Oulet Center két hétig tartó ruhagyűjtő akcióját az Ökumenikus Segélyszervezet javára. Az első ruhát Orosz Barbara színésznő ajánlotta fel, de hozott adományt Sütő Enikő modell és Keveházi Krisztina balett művész is. Az outlet vásárlóközönsége és az üzletek dolgozói is sorban álltak, hogy adakozhassanak, így az adománygyűjtő pont már az első napon megtelt. Lehel László, a segélyszervezet vezetője példaértékűnek nevezte a kezdeményezést.

Hagyományteremtő jelleggel ruhaadomány gyűjtésbe kezdett a Premier Outlet Center. Április 27-től, május 12-ig várja a kereskedelmi komplexum az adományokat, amelyeket az Ökumenikus Segélyszervezetnek kíván átadni. A ruhák a nélkülöző gyermekekhez és a családokhoz jutnak el.

megnyitó_tavoli_boaz

Megnyitották a Premier Oulet Center két hétig tartó ruhagyűjtő akcióját

Magyarországon jelenleg is több százezer család él nehéz anyagi körülmények között. A gyermekes, többgyermekes háztartásokban a szegénységi arány 2,5-szer magasabb, mint a gyermektelenekben. Esetükben már a mindennapi számlák, rezsi költségek és az alapvető élelmiszer megvásárlása is komoly fejtörést okoz, így a ruházkodásra, öltözködésre nem futja. A megfelelő ruházat pedig több mint külsőség, alapja a szociális beilleszkedésnek. Kiváltképp a gyermekeknél, akiknél az is előfordulhat, hogy ép cipő, meleg ruha híján az iskolába sem tudnak elmenni. Ugyanakkor a ruházkodás egy felnőttnek is komoly problémát jelenthet, hiszen ha nincs meg a megfelelő ruházata egy állásinterjúhoz, képtelen olyan állást találni, amely alapjául szolgálna a családja erősítéséhez.

 A ruhaadományozás az angolszász területeken jól működő, bevett szokás. Ezt szeretnénk mi is meghonosítani. – mondta el Imre Csaba, a center vezetője. Ráadásul a vásárló közösségünk olyan háztartásokból kerül ki – gyerekesek, nagy családosok -, akik átérzik mások problémáit, így szívesen segítenek. A Premier azzal tud hozzájárulni az adománygyűjtéshez, hogy a ruhadarabokért további kedvezményekre jogosító kuponfüzetet kapnak az adományozók, amelyet május 11-12-én beválthatnak az üzleteinkben.

 Az Ökumenikus Segélyszervezet gondoskodik arról, hogy az adományok eljussanak azokhoz a gyerekekhez és családokhoz, akiknek valóban szüksége van rá. A Segélyszervezet közvetítő szerepe azért is fontos, mert sokrétű tevékenységén keresztül nehéz körülmények között élő családok ezreivel van kapcsolatban, így a használható ruhák biztosan célba érnek.

 Lehel László az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója a megnyitón üdvözölte a Premier Outlet Centert a Segélyszervezet támogatói közösségében, és kiemelte: „Az adományozásnak nem csak katasztrófák esetében, de a hétköznapokban is fontos szerepe van. Ez a kezdeményezés pedig a maga nemében példaértékű, hozzájárul a hazai adományozási kultúra fejlődéséhez.

 Az első jó minőségű, stílusos ruhadarabot Orosz Barbara színésznő-műsorvezető ajánlotta fel a jótékonysági kampány számára, de hozott ruhát Sütő Enikő modell és Keveházi Krisztina balett művész is, aki gyermekeivel együtt ajánlott fel ruhákat. Ismert emberként azt szeretném megmutatni, hogy az adományozás nem kellemetlen kötelesség, hanem egy olyan dolog, amit jókedvűen, örömmel kell vállalni. Szeretnék divatot teremteni az adakozásból. – mondta el Orosz Barbara.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*